Vágólapra másolva!
A Filmklub podcast nyolcadik adásában Szabó Kimmel Tamással beszélgettünk. A Nemzeti Színház 28 éves színésze, a Megy a gőzös és a Made in Hungária főszereplője, a The Voice című tehetségkutató műsorvezetője hízelgőnek találja, hogy tavaly a legvonzóbb harminc alatti színésznek választottuk, de jobban szeretné, ha inkább a tehetségét méltányolnák.Elmesélte, melyik színészi fogást szeretné eltanulni Csűrös Karolától, Hamletet vagy Fenyő Mikit volt félelmetesebb eljátszani, és hogyan nyerte el legendás kollégái, Garas Dezső és Törőcsik Mari megbecsülését. Az első filmjében 15 órát kellett lóháton ülnie, a Megy a gőzös-ben megtanult banánban bemenni a kamera elé, a Dobogó kövek című filmjét viszont meg sem nézte.A Nemzeti Színházban "árufeltöltő szerepkörben" kezdett, de befogta a száját, tette a dolgát, és ennek meg is lett a haszna: ma már nagyszerű szerepeket kap. Tamás dühöng egy sort azon, hogy az utcáról becastingolt mikkmakkokat színésznek nevezik, rugózunk egy kicsit egykori főiskolás évfolyamtársa, Lass Bea X-faktoros szereplésén, valamint szóba jön a kaposvári filmes maffia. Kérdeztük Makranczi Zalán bulvárbotrányáról, és persze arról is, hogy mennyire kínos olyan emberek mellett álldogálni a The Voice-ban, akiknek a csemetéje éppen akkor énekelt el egy dalt a mesterek hátának.A Filmklub podcast adását megtalálod az iTuneson, meghallgathatod az alábbi lejátszóban, vagy letöltheted MP3-ban. A podcasthoz tartozó RSS csatornát itt találod.
<object width="645" height="150"><param name="movie" value="//www.mixcloud.com/media/swf/player/mixcloudLoader.swf?feed=http%3A%2F%2Fwww.mixcloud.com%2Fvferi%2Ffilmklub-podcast-8-szabo-kimmel-tamas%2F&embed_uuid=39c04cc9-cdf5-4f20-a3fc-df3b93c518aa&stylecolor=&embed_type=widget_standard"></param><param name="allowFullScreen" value="true"></param><param name="wmode" value="opaque"></param><param name="allowscriptaccess" value="always"></param><embed src="//www.mixcloud.com/media/swf/player/mixcloudLoader.swf?feed=http%3A%2F%2Fwww.mixcloud.com%2Fvferi%2Ffilmklub-podcast-8-szabo-kimmel-tamas%2F&embed_uuid=39c04cc9-cdf5-4f20-a3fc-df3b93c518aa&stylecolor=&embed_type=widget_standard" type="application/x-shockwave-flash" wmode="opaque" allowscriptaccess="always" allowfullscreen="true" width="645" height="150"></embed></object>

Filmklub podcast #8 - Szabó Kimmel Tamás by Ferenc Varga on  Mixcloud

Vágólapra másolva!