Evan Rachel Wood: Anyám attól félt, hogy összejövök Marilyn Mansonnal

A Mickey Rourke zaklatott lelkületű lányát játszó Evan Rachel Wooddal A pankrátor világpremierje előtt beszélgettünk a tavalyi velencei filmfesztiválon. A 21 éves színésznő akkor még együtt járt Marilyn Mansonnal, így persze sokat kérdeztük a szándéka szerint sokkoló rokkerről is. Azóta szakítottak, ami nem meglepő. Kevés kapcsolat éli túl azt az időt, ami egy film világpremierje és a magyar bemutató között szokott eltelni. (Az interjú egy kerekasztal-beszélgetés keretében zajlott, ahol négy másik újságíró társaságában kérdezhettem a színésznőt, de a legtöbb kérdést én tettem fel, mert az egyik fickó végig csöndben volt, a román kolleginának pedig meggyűlt a baja az angol nyelvvel.)

- Miért téged hívnak mindig a rendezők, ha nehéz sorsú lányokat kell eljátszani?

- Hmm. Talán ilyennek látnak. Valaki meg is jegyezte, hogy milyen jól játszom az elhagyott, sebezhető, dühös lányokat. Nem tudom, miért van ez. De amikor egy ilyen szerepet alakítok, akkor szembenézek az összes fájdalommal, ami ért az életben, és így teszem túl rajtuk magamat. Tízévnyi terápia, pár hét alatt.

- Korábban nyilatkoztad, hogy nem akarod többet eljátszani valakinek a lányát. A pankrátor viszont egy apa-lánya kapcsolatról szól. Miért vállaltad el mégis ezt a szerepet?

- Valóban egy apáról és a lányáról szól, de a hangsúly azon van, hogy az apa eddig hiányzott a lánya életéből. Megkísérelik a kibékülést, de már túl késő. A férfi sosem volt apa, az én figurám pedig nem volt a lánya, bármennyire is vágyott erre. Korán fel kellett nőnie, sok fájdalom volt az életében, ami nagyon keménnyé tette.

- Mit gondoltál Mickey Rourke-ról a forgatás előtt?

- Sokan mondják, hogy ez a nagy visszatérése, de az én szememben nem az. Szerintem nem ment ő sehova. A szüleim is színészek, mindig is imádták Mickey filmjeit, ezért én is az ő filmjein nőttem fel. Gyerekkoromban totál bele voltam zúgva, ezért kicsit furcsa is volt a lányát játszani.

- Melyik a kedvenc Mickey Rourke-filmed?

- Egy színész számára az Angyalszív utolsó jelenete igazi vallásos élmény. Ahogy zokog és azt üvölti, hogy "Tudom, ki vagyok!".

- A sajtótájékoztatón említetted, hogy amiatt is könnyen tudtál azonosulni a történettel, mert meg voltak a magad gondjai az édesapáddal...

- Nagyon fiatal voltam, amikor elváltak a szüleim, ezért hosszú éveken át nem volt kapcsolatom az apámmal. Sok fájdalmat és dühöt kellett feldolgoznom ezzel kapcsolatban. Igazából csak néhány hónapja békültünk ki és most már normális a viszonyunk. Én visszakaptam az apukámat, ami kábé pont az ellentéte annak, ami a filmbéli figurámmal történik. Nálunk megvolt a happy end.

- Mi volt véleményed a pankrációról a film előtt?

- Korábban nem tudtam komolyan venni, inkább csak röhögtem rajta, de a film megmutatta, hogy milyen nehéz kenyér ez. Most már sokkal jobban tisztelem azokat, akik ezt a sportot űzik.

A pankrátor | Evan Rachel Wood és Mickey Rourke

- Mennyire volt fegyelmezett Mickey a forgatáson?

- Nagyon. Sosem láttam még színészt ennyire elmerülni egy szerepben.

- Eddig olyan csodálatos színésznők játszották az anyukádat, mint Holly Hunter, Cate Blanchett vagy Joan Allen. Most meg Mickey Rourke az apukád...

- Igen, úgy tűnik, hogy új vizekre eveztem. Most jönnek az apák!

- Miket tanultál a filmbéli szüleidtől?

- Legtöbbször olyan ez, mint a kiképzőtábor. Ha ennyire erős színészekkel játszol együtt, nagyon össze kell kapnod magadat. És ennek a sornak a legvége Mickey Rourke. Mintha most vizsgáznék a legjobbal, mert ő aztán nem viccel, nála tényleg ki kell harcolni a tiszteletet. Ezt tudtam a forgatás előtt is. Hogy nem szabad zavarba jönnöm, hanem vissza kell ütni a labdákat, mert különben bedarál. És azt mondta, hogy rendesen helyt álltam, aminek nagyon örülök.

- Sokat próbáltatok a forgatás előtt?

- Semennyit. Még sosem dolgoztam így. Akkor szóltam életemben először Mickey-hez, akkor már forogtak a kamerák. Darren mondta, hogy ne is köszönjek neki, csak menjek ki az ajtón, ott lesz Mickey, kezdjek el sétálni a járdán és mehet a jelenet. Annyira spontán volt az egész, minden természetesen jött.

- Akkor találkoztatok először?

- Igen. És a forgatás alatt sem bandáztunk együtt, mindketten a szerepeinkre koncentráltunk. Ez sokat segített, de az is jó, hogy most már kezdem megismerni Mickey-t és együtt bulizhatunk.

Mickey Rourke, Darren Aronofsky és Evan Rachel Wood Velencében

- Hallottam, hogy összekaptál anyukáddal, amikor tizenötévesen megnézted a Rekviem egy álomért-ot (Darren Aronofsky korábbi filmje - a szerk.). Ezek után mit szólt ahhoz, hogy Aronofsky-val dolgozol?

- Jól megmutattam neki! Amikor rajtakapott anyám, hogy megnéztem a Rekviem-et, szobafogságban voltam egy hétig. Fejbe is vágott a DVD-vel. Próbáltam kicsempészni a lakásból, ő észrevette és elkezdett ordibálni velem: "Az meg mi a franc? Mért kell neked mindig ilyen beteg filmeket nézned?" Attól félt szegény, hogy majd felnövök és összejövök Marilyn Mansonnal vagy ilyesmi.

- Nagyon fiatalon kerültél a filmszakmába, de mindig úgy tűnt, mintha sokkal érettebb lennél a korodnál.

- Köszönöm. Eléggé küzdelmes volt, mert már ötéves korom óta színészkedem, tehát sokkal többet voltam együtt felnőttekkel, mint korombeliekkel. A felnőttek pedig komolyságot vártak el tőlem, és ezt gyakran nehéz volt összeegyeztetni a gyermeki énemmel. Mert fenn akartam tartani a jogot arra, hogy hibázzak, hogy rendetlen legyek, és hogy néha kiakadjak valamin. Ezt az oldalamat kicsit vissza kellett fognom az évek során.

- Mikor láttad utoljára a Tizenhármat? Hogyan tekintesz vissza arra a filmre?

- Hú, már évek óta nem láttam. Nem könnyű nekem újra megnézni azt a filmet.

- Miért nem?

- Mert eleve egy felkavaró és kemény film. De számomra duplán felkavaró, mert a Tizenhárom megváltoztatta az életemet, onnantól minden más lett. És az életemnek arra a szakaszára emlékeztet, amikor pont azelőtt álltam, hogy beinduljanak a dolgaim. Ha azt a filmet nézem, olyan mintha nem is magamat látnám. Annyi minden történt azóta.

- Mi változott meg?

- Hát a szokásos. Akkor még minden olyan újnak és nagyszerűnek tűnt, és minden összejönni látszott, amiről addig álmodtam. Mostanra kissé megedzettek a tapasztalatok, de most is ugyanúgy élvezem a munkát, mint akkor, vagy talán még jobban is. Egy csomó olyan emberrel sikerült dolgoznom, akiket tisztelek, minden filmemre nagyon büszke vagyok, és semmi csalódottság nincs bennem.

Mickey Rourke és Evan Rachel Wood a velencei díszbemutatón

- El tudod képzelni, hogy te is csinálsz majd egy lemezt, mint Zooey Deschanel vagy Scarlett Johansson?

- El. Nem szeretnék kiadóhoz leszerződni, de szoktam írni számokat, amiket fel is veszek. Remélem, egyszer eljutok arra a pontra, hogy összegereblyézek pár dalt, és megjelentetem őket. Élvezem, hogy van egy másik művészeti ág, amiben szintén jó vagyok, de egyelőre csak a magam szórakoztatására foglalkozom zenéléssel, és nem érzem, hogy meg akarnám osztani másokkal az eredményt.

- Hol élsz most?

- Los Angelesben.

- Marilyn Mansonnal?

- Igen. Nemrég költöztünk össze, ami szintén nem könnyű, de dolgozunk rajta. Ezután Torontóba megyünk, és az ottani premier a huszonegyedik születésnapomra esik. Mindenképpen vicces lesz, hogy a huszonegyedik szülinapomat Marilyn Manson, Mickey Rourke és Darren Aronofsky társaságában fogom megünnepelni.

- Öt Marilynnek hívod?

- Nem, Mansonnak. És más mókás beceneveken, amiket nem árulhatok el.

Evan Rachel Wood Velencében

- Soha nem zavart, hogy tizennyolc évvel idősebb nálad?

- Ez sosem jelentett problémát. Néha marhulunk ezen, de hasonló az érdeklődésünk, és jól kijövünk egymással és egymás barátaival. Szexuálisan is kiválóan működik a dolog.

- Ez egy hülye kérdés lesz. A pasid otthon is sminkeli magát?

- Persze. Otthonra azért nem tesz föl olyan sokat. Ugyanúgy, mint egy lánynak, neki is megvan az utcai sminkje és az otthoni sminkje.

- És szoktátok cserélgetni a kozmetikumokat?

- Igen, csomószor ellopjuk egymás cuccát. Néha bemegyek a fürdőszobába és fogalmam sincs, hogy melyik szemfesték, kié.

- Van szabadidőd vagy folyamatosan dolgozol?

- Általában úgy megy, hogy az egyik évben több filmet is csinálok egymás után, aztán pedig ki veszek egy év szabadságot. Legutóbb például nyolc hónapig nem dolgoztam, hanem elkísértem Mansont a világkörüli turnéján. Nagy szükségem van az ilyen élményekre, mert különben nem lenne miből táplálkoznom. Így maradok normális. Vagy éppen abnormális.

- Hány tetoválásod van?

- Három. (Azóta rakatott még egy Poe-idézetet is a hátára - V.F.)

- Mi a jelentőségük számodra?

- Ez volt az első. (mutatja a bokáján lévő J betűt - V.F.) Jamie Bell volt az első szerelmem, ő varratott egy E betűt a karjára, én meg ezt a J-t. Persze nem gondoltam, hogy örökké együtt maradunk, de akkor töltöttem be a tizennyolcat, és valahogy emléket akartam állítani az első szerelemnek. Ezt a másikat azért csináltattam, mert a Crazy Diamond (Őrült gyémánt) az egyik becenevem. Nagyon szeretem a Pink Floydot és nekik van egy Shine On You Crazy Diamond című számuk. És van még egy, amit most nem fogok megmutatni, mert olyan helyen van, de az meg egy fekete szív villámal a közepében. A fekete szívet Mansonnal közösen rakattuk fel Valentin napkor, a villám pedig Ziggy Stardustra utal. Tehát szinte mindnek köze van a zenéhez.

- Találkoztál már David Bowie-val?

- Egyszer. Nem emlékszem, mit mondtam neki, csak bámultam a különböző színű szemeibe, és aztán már ott sem volt. Ő volt az igazi első szerelmem.

- Ez volt a legfelkavaróbb találkozásod híres emberrel?

- Valószínűleg. Jodie Foster volt még nagyon durva. Akkor szószerint majdnem elbőgtem magamat. Mert amióta csak elkezdtem filmezni, állandóan hozzá hasonlítottak. Mindenki azzal jött, hogy én vagyok "az új Jodie Foster", amit én egyáltalán nem bántam, mert fantasztikusnak tartom őt és örülök, hogy találkozhattam vele és tök jót dumáltunk.