Harrison Ford most egy pákozdi halászcsárdában tűnt fel

Harrison Ford
Vágólapra másolva!
Az elvileg a Szárnyas fejvadász 2 forgatása miatt Magyarországon tartózkodó, de gyakorlatilag mintha inkább egy országjáró túrán részt vevő Harrison Ford kedden egy pákozdi étteremben fotózkodott együtt a helyiekkel. A Feol.hu beszámolója szerint a 74 éves világsztár délután a Velencei-tó körül biciklizett, és két barátja társaságában tért be a Szúnyogszigeti Halászcsárdába. Ott roston sült csirkét fogyasztott zöldkörettel, ami az étlap tanúsága szerint 2250 forintjába került a színésznek.  A Hollywood egyik legmorcosabb sztárja hírében álló Ford hazánkban úgy viselkedik, mintha kicserélték volna. Egy budapesti bicikliboltban kávét főzött a személyzetnek, majd elmosta a csészéket, egy Kisorosziban lévő kávézó több vendégével is közös fotón mosolygott, most Pákozdon pedig már konkrétan marhul a halászcsárda pincéreivel, ahogy ugyanúgy összefonja a karját, mint a többiek.  Harrison Ford pár nap alatt annyi helyen bukkant fel Magyarországon, és annyi honfitársunkkal fotózkodott, hogy lassan már az lesz a ciki, ha az embernek még nincs közös képe Harrison Forddal, illetve ha olyan vendéglátóipari egységet üzemeltet, ahova még nem tért be Indiana Jones és Han Solo megformálója.  Harrison Ford már mosogatott is Budapestenhttp://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20160913-harrison-ford-mar-mosogatott-is-budapesten-szarnyas-fejvadasz-2-jared-leto-kerekpar-bringa.htmlHarrison Ford Kisorosziban bicajozotthttp://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20160911-harrison-ford-kisorosziban-bicajozott-szarnyas-fejvadasz-2-racz-fogado-indiana-jones-han-solo.htmlHarrison Ford benézett egy budapesti bicikliboltbahttp://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20160910-harrison-ford-benezett-egy-budapesti-bicikliboltba-jared-leto-szarnyas-fejvadasz-2-ryan-gosling.html
Vágólapra másolva!