Hét év alatt csak elkészült a Tüskevár

Vágólapra másolva!
Balogh György (Pizzás) Tüskevár-adaptációjáról tavaly februárban írtunk a soha moziba nem került magyar filmek közt. Akkor a rendező azt mondta, hogy a javarészt 2005 nyarán, magánpénzekből forgatott film már szinte készen van, de még legalább tízmillió forint hiányzik az utolsó simításokhoz és a kópiagyártáshoz. Nagyon úgy fest, hogy azóta összeszedték a pénzt, mert a Facebookra kitették a Tüskevár előzetesét, és a Hvg.hu információja szerint szeptember 20-án mozikba is kerül a film. A Fekete István ifjúsági regényén alapuló film egy Tutajos becenevű városi srácról szól, aki a Balatonon tölti a nyarat Matula bácsinál (Kovács Lajos), ahol megismerkedik a természettel. Némiképp vicces, hogy Tutajost a Sorstalanság Köves Gyuriját is alakító Nagy Marcell játssza, aki a forgatás idején még kiskamasz volt, de azóta gyakorlatilag felnőtt.http://videa.hu/flvplayer.swf?v=1fOCI9W9ZDpYtOES
Vágólapra másolva!