Az érzékszervek szörnyű megerőszakolása

Lassan elindul a nyári blockbuster szezon, érkeznek a nagyobbnál nagyobb produkciók, hogy a mozikba csábítsák a nézőket. Ennek előszelét már érezhettük és a Dűne második részét is sokan látták. Most két ismert szörny, Godzilla és Kong feszül egymásnak újfent, hogy elnyerje a kegyeinket, de vajon az előző, 2021-ben bemutatott, nem túl színvonalas felvonáshoz képest merre mozdul a mérleg nyelve?

Godzilla a mi világunk része és rendszeresen megvívja azokat a harcokat a titánok ellen, amikre az emberiség nem lenne képes. Eközben Kong, a felszín alatt létező Üreges Földön él és igyekszik új otthont találni magának. A bolygó ezen részéről vajmi keveset tudunk, így nem meglepő, amikor kiderül, hogy egy olyan fenyegetés készül támadásba lendülni, amire senki nincs felkészülve.

Kong igyekszik új otthont találni magának. Forrás: Warner Bros

A modern kori szörnyfilmek minősége változó, de jobbára megmaradnak az esztelen látványmozik szintjén. 

A listát a 2014-es Godzilla nyitotta, mely sokak számára volt egy blöff, de dramaturgiailag, illetve tétjeiben egy korrektül felépített darabnak bizonyult. A Kong: Koponya sziget vietnámi koncepciója nemkülönben jól működött, majd érkezett a Szörnyek királya és a Godzilla Kong ellen, melyeknél csúfosan megbukott a mindenből nagyobbat elv. Az egyedüli kivételt a szinte semmiből, Amerikán kívülről, Japánból érkező, Godzilla Minus One jelenti, mely egyöntetű nézői és kritikai elismerésnek örvend. Ez a tendencia Az új birodalom alcímre hallgató legfrissebb mű megjelenésével sem fog változni. 

Történet csak alibi gyanánt van jelen, ellenben már az első percekben elkezdődik a harc minden fronton. 

Adam Wingard rendező elképesztő tempót diktál, mindig történik valami, csak éppen általában semmi értelme az egésznek. Godzilla kvázi szuperhőssé avanzsált, ha baj van, ő megjelenik és megöli az aktuális óriásrovart, polipot, gyíkot, ahogy tetszik. Érdekes módon világmegmentőként tartják számon, holott összecsapásai során emberek ezrein gázol át, bárminemű utóhatás nélkül. Apropó emberi szereplők. Akadnak visszatérő figurák és új arcok, de a sztori szempontjából irrelevánsak. Annyi a funkciójuk, hogy élő narrátorként, iszonyú didaktikusan, tele áltudományos maszlaggal, felvázolják, hogy mit láthattunk az elmúlt percekben. Beszúrnak néhány fárasztó, cseppet sem vicces poént, látványosan meghökkennek mindenen, holott a legtöbb dolog jelentésére egyből rájönnek. Nyilván egy ehhez hasonló filmben kellenek azonosulási pontok, ezért vannak az emberi szereplők, ám sokkal jobban működött volna az összkép, ha lett volna bátorságuk teljesen kihagyni őket. Senki nem miattuk nézi ezeket a produkciókat, sokkal inkább a gigantikus lények bunyóira kíváncsiak. Az azonban vitathatatlan, hogy aki erre vágyik, garantáltan megkapja. Az új birodalom tömve van akcióval, lépten-nyomon felbukkan egy gigászi teremtmény, aki aztán összeakasztja a bajszát a többi óriással. 

Jobban működött volna az összkép, ha kihagyták volna az emberi szereplőket.
Forrás: Warner Bros

A téteket, következményeket kár számon kérni, minden ad hoc módon alakul, nincsenek összefüggések, rengeteg az illogikus, következetlen ostobaság. Ezzel szemben Wingard folyamatosan erőszakolja meg az érzékszerveinket, millió színnel, hangorkánnal, egy olyan ingerzuhatag éri a nézőt, melybe belesajdul a feje. Majd amilyen hirtelen indult, annyira gyorsan ér véget, mi pedig csak kapkodjuk a fejünket, hogy ez mégis mi akart lenni.

Lehet azzal példálózni, hogy csak ki kell kapcsolni az agyunk és élvezni a filmet, mely részben sikerül, de Az új birodalmat nehéz a helyén kezelni.

Már csak azért is, mert valahol elismerésre méltó és abszurd módon művészi ez a fajta tét nélküli, primitív látványpornó. Filmként viszont szinte értékelhetetlen, maximum pofás tech demóként mutat jól. Az emberi szál fájdalmasan kínos és semminek nincs értelme, de akinek elég annyi, ahogy hatalmas szörnyek püfölik egymást, az garantáltan csillogó szemekkel fog a vászonra meredni.