Óriási siker a magyar mozikban Koltai Lajos filmje, a Semmelweis

Semmelweis
Vágólapra másolva!
A magyar filmek közül az év legmagasabb nézettségével indított a hazai mozikban a Semmelweis című film a bemutatását követő első hétvégén. A film a Torontói EU Filmfesztivál legjobbja, és elnyerte a közönségdíjat. Az Oscar-díjra jelölt Koltai Lajos - fogalmazzunk nyugodtan így - remekműve tehát mindenhol, minden tekintetben nagy siker. Teljes joggal.
Vágólapra másolva!

A nagy magyar művész rendezésében készült filmet csaknem harmincezren látták, amivel

a hétvégi top lista második helyét foglalta el Ridley Scott november 23-án bemutatott Napóleon című filmje után

– közölte a produkció az MTI-vel. Azaz, csak egy hollywoodi blockbuster tudta megelőzni.

– idézi a közlemény Lajos Tamás producert.

Nagy Katica számára rengeteget adott ez a film és maga a szerepkör. Fotó: Máté Krisztián

Az NFI támogatásával és a Szupermodern Filmstúdió gyártásában készült romantikus történelmi dráma Semmelweis Ignác magyar szülésorvos életét és munkásságát dolgozza fel.

Az orvos a hagyományos teóriákkal szembeszállva törekedett arra, hogy legyőzze a 19. század egyik legpusztítóbb kórját, a gyermekágyi lázat.

A Semmelweis óriási siker. A képen a címszereplő, Vecsei H. Miklós. Forrás: Intercom

Semmelweis Ignác a vaskalapos vezetés ellen is harcolt, akik mindent megtettek, hogy tekintélyüket megvédjék a megszállott magyar orvos felfedezéseinek következményeitől.

A 127 perces életrajzi dráma rendezője Koltai Lajos, producere Lajos Tamás, Semmelweis Ignácot Vecsei H. Miklós alakítja. Mellett játszik a filmben Nagy Katica, Gálffi László, Kovács Tamás, Lengyel Ferenc, Szűcs Nelli, Elek Ferenc, Kovács Lajos, Györgyi Anna, Csapó Attila, Znamenák István, Hajduk Károly, Simon Kornél, Mészáros Blanka és Kizlinger Lilla is. A film operatőre Nagy András volt, a forgatókönyvet Maruszki Balázs és Kormos Anett írta, a dramaturg Goda Kriszta, a látványtervező Pater Sparrow, a jelmeztervező Szakács Györgyi, a vágója pedig Kovács Zoltán volt, a zene Pacsay Attila munkája.

A Semmelweis nyerte a legjobb film díját Torontóban

A film a Torontói EU Filmfesztivál legjobbja, és elnyerte a közönségdíjat.

A film női főszereplője, Nagy Katica személyesen vett részt a torontói vetítésen és közönségtalálkozón.

Lajos Tamás, a film producere, Palotai Csenge, a New York-i Liszt Intézet igazgatója, Koltai Lajos rendező, Káel Csaba filmügyi kormánybiztos, az NFI igazgatóságának elnöke és a címszereplő Vecsei H. Miklós (b-j) Koltai Lajos filmje, a Semmelweis Ignácról szóló romantikus történelmi dráma premier előtti bemutatóján a New Yorkban. Forrás: MTI/Nfi

A Semmelweis című film világpremierjét a Nemzeti Filmintézet és a New York-i Liszt Intézet szervezte. Az alkotást a New York-i bemutató után a nyugati parton, a Los Angeles-i Magyar Filmfesztiválon is vetítették, Magyarországon november 30-án került országszerte a mozikba az InterCom forgalmazásában.

A felkavaróan szép, tökéletes dramaturgiai fordulatokkal megalkotott, gyönyörűen fényképezett filmben - más színészek mellett - Gálffi László és Szűcs Nelli zavarba ejtően tökéletes alakítást nyújtott, játékuk a legnagyobb amerikai színészeket idézik.