Kevin Hart egy repülőgépen akar 500 millió dollárt rabolni

Lift
Vágólapra másolva!
2024. január 12-én landol a Netflix kínálatában a Lift című bűnügyi vígjáték, amelyben egy nemzetközi rablócsapat megbízást kap arra, hogy megszerezzenek 500 millió dollár értékű aranyat egy utasszállító repülőgépről, mielőtt az áru megérkezik a terroristákhoz. Az F. Gary Gray által rendezett, Kevin Hart főszereplésével készült filmhez megérkezett az első előzetes.
Vágólapra másolva!

A Lift friss előzetesében a Kevin Hart által alakított bandavezér egy szinte lehetetlen küldetésről beszél társainak: „Félmilliárd értékű arany úton van egy terroristasejt felé. Repülés közben kell ellopnunk, 40 ezer láb magasságban".

Már az előzetesben bepillantást nyerünk a "tökéletes terv" részleteibe, a kivitelezés bonyodalmaiba és izgalmaiba, illetve sorjáznak a poénok is, hiszen a Lift a klasszikus rablófilmes helyzetet vígjátékként is tálalja.

Hart mellett Gugu Mbatha-Raw, Vincent D'Onofrio, Úrsula Corberó, Billy Magnussen, Jacob Batalon, Jean Reno és Sam Worthington is látható a filmben.