Újabb vizuális mestermű: befutott Mijazaki Hajao utolsó animációjának előzetese

A fiú és a gém
Vágólapra másolva!
Végre megérkezett az első, képeket is tartalmazó előzetes a 82 éves, Oscar-díjas japán rajzfilm-rendező legenda, Mijazaki Hajao (szándékai szerint) utolsó egész estés animációjához, A fiú és a gémhez. A japán közönség már július 14. óta ünnepli a filmet, a nemzetközi rajongók azonban most először láthatnak képsorokat a filmből.
Vágólapra másolva!

A 82 éves Mijazaki Hajao tíz évvel ezelőtt, a Velencei Filmfesztiválon (ahol a 2013-ban legnézettebb japán filmet, az általa rendezett Szél támadot is bemutatták) jelentette be visszavonulását, majd egy utolsó, önéletrajzi elemeket tartalmazó film tervével jelentkezett, ez lett a most júliusban Japánban bemutatott A fiú és a gém.

A Mijazakiról mintázott kisfiú, Mahito Maki történetét elmesélő film 1943-ban kezdődik, amikor a fiú anyja meghal és apja, egy légi lőszergyár tulajdonosa újra megnősül, a fiú pedig egyaránt szenved a gyásztól és attól, hogy új városba költöznek, ráadásul hamarosan féltestvére születik, ugyanis mostohaanyja (egyben nagynénje) gyereket vár. A zárkózott, új iskolatársaival nehezen kijövő gyerek egy nap találkozik egy szürkegémmel, és rájön, a madár belsejében egy ember lakik, aki elkalauzolja egy alternatív világba, azt állítva, hogy a fiú anyja életben van.

A japán kritikák szerint Mijazaki filmje "érett, összetett remekmű, amely egybefonja a rendező múltját, jelenét és jövőjét" – a most megjelent előzetes pedig valóban olyan, mintha vizuális összefoglalója lenne Mijazaki olyan korábbi nagy filmjeinek, mint az Oscar-díjas Chihiro Szellemországban, A vándorló palota és a Szél támad.