Erre a 10 mozifilmre költöttek 1 milliárd forintnál többet a magyar nézők

Avatar: A víz útja
Vágólapra másolva!
A Magyar Filmadatbázis beszámolója alapján elkészült a magyar mozik legnagyobb árbevételű filmjeinek toplistája, amelyből kiderül, hogy már 10 olyan film is van, amelyre egyenként több mint 1 milliárd forintot költöttek a haza nézők. A tízből kettő – Barbie és Oppenheimer – idei premier,de a legtöbb profitot hozó filmek toplistáján a franchise-ok dominálnak.
Vágólapra másolva!

Az Avatar – A víz útja hazánkban a valaha legtöbb bevételt – több mint 2,3 milliárd forintot - hozott film, melyre

több mint egymillióan váltottak jegyet, egészen pontosan 1.034.124 mozijegy fogyott James Cameron filmjére Magyarországon.

A Magyar Filmadatbázis beszámolója alapján a 2009-es, három Oscar-díjat nyert Avatar áll a második helyen. A magyarországi mozikban anno tíz héten át vezette a toplistát és végül több mint 1,25 millió jegy kelt el rá. Ez bevételben 1,84 milliárd forintot jelent.

Egyébként 2009-ben történt meg először, hogy egy film a hazai piacon több mint 1 milliárd forintot kaszált volna, és az azóta eltelt 14 évben csak 9 további alkotás tudta megismételni az Avatar bravúrját.

A mafab.hu beszámolója alapján az rajzolódik ki, hogy összesen tíz film hozott valaha 1 milliárd forintnál nagyobb bevételt hazánkban.

A toplista harmadik helyén a 2015-ös, J.J. Abrams rendezte Star Wars – Ébredő erő áll 1,82 milliárdos bevétellel, és 1,23 millió eladott jeggyel. A negyedik helyen is egy Csillagok háborúja-film, a 2017-es, Rian Johnson által rendezett Star Wars –Az utolsó Jedik végzett 1,38 milliárd forint bevétellel (909.730 jegy).

Az ötödik legnagyobb bevételt – 845.649 jegy, 1, 3 milliárd forint - a Marvel Studios huszonegy filmet megkoronázó, nagyszabású fináléja, a 2019-ben készült Bosszúállók: Végjáték hozta.

A hatodik helyen Margot Robbie és Ryan Gosling főszereplésével az idei év egyik blockbustere, a Mattel játékcég babáján alapuló szatíra, a Barbie áll. Július 20. óta 1,2 milliárd forintot költöttek el rá a magyarok 634.672 mozijegy formájában.

A toplista hetedik helyén ismét egy Star Wars részt találunk. A 2019-es Skywalker kora J.J. Abrams rendezésében a saga befejezése (bár újabb tervek vannak a mozis folytatásra...) A filmre 719.829 jegy kelt el és 1,1 milliárd forint bevételt hozott.

Nyolcadik lett a Marvell 2021-es Pókember: Nincs hazaút című dobása. Itthon 611.319 néző volt rá kíváncsi, akik összesen 1,08 milliárd forintot költöttek rá.

A kilencedik legnagyobb bevételt - félmillió néző által 1,035 milliárd forint – az idei év másik nagy mozisikere, Christopher Nolan Oppenheimere hozta. Végül a tizedik, egymilliárd forint feletti bevételt termelt alkotás a Gareth Edwards rendezte, 2016-os Zsivány Egyes - Egy Star Wars történet, melyre 700.417 jegyet váltottak 1,030 milliárd forintért.

A magyarországi filmforgalmazói adatai alapján TOP 10-ben a franchise-ok dominálnak: a Star Wars-ból négy, a Marvel univerzumból kettő is szerepel a listán. Elgondolkodtató, hogy a tízből kettő viszont – Barbie és Oppenheimer – idei premier, mindkettő eredeti történet és Greta Gerwig személyében az első női rendező is bekerült az egymilliárdosok klubjába.