Az első hétvége nézőszámai alapján is a Barbie és az Oppenheimer volt a nyár két legjobban várt filmje

Barbie (Margot Robbie)
Vágólapra másolva!
Múlt hét csütörtök óta látható a magyar mozikban az első élőszereplős Barbie-film és a J. Robert Oppenheimer életéről szóló nagyszabású eposz. A két filmre összesen több mint 200 ezer jegyet adtak el a magyar mozikban, ennek alapján nem tűnik alaptalannak, hogy valóban a Barbie és az Oppenheimer volt a nyár két leginkább várt mozifilmje.
Vágólapra másolva!

Greta Gerwig rendezése, a Barbie egészen ritka, blockbusterekre jellemző nyitánnyal indított: a bemutatójától (július 20.) számított 4 nap alatt 111 680 jegyet adtak el a filmre a magyar mozikban.

Ezzel az első élőszereplős Barbie-film hétvégi toplista élére került, sőt, a korábbi listavezetőt, a július 13. óta látható Mission: Impossible - Leszámolás - Első Rész-t nem csupán letaszította a mozis trónról (22 163 látogató a hétvégén), de összesítésben is megelőzte: Tom Cruise legújabb kalandjára eddig összesen 105 954 néző volt kíváncsi – derül ki a Filmforgalmazók Egyesülete friss adataiból.

A két film között, a második helyen végzett a hétvégén az ugyancsak friss bemutató, Christopher Nolan páratlanul izgalmas életrajzi filmje, az Oppenheimer, amelyre az elmúlt 4 napban 99 547 jegyet adtak el.

A hétvégi toplista 4. helyén az Indiana Jones és a sors tárcsája áll 11 949 nézővel (a bemutatásától számított 4. hétvégéig összesen 179 318-an látták a filmet), az ötödik helyre pedig az Elemi című rajzfilm futott be 10 152 nézővel (június 15. óta eddig 130 718 nézője volt).