Újabb magyar bűnügyi vígjáték készül

Ma este gyilkolunk
Vágólapra másolva!
Rejtélyes haláleset egy színészotthonban – ez az alaptémája a Ma este gyilkolunk című krimi-komédiának, amelynek forgatása a napokban kezdődött el. Az Agatha Christie stílusát idéző alkotást forgatókönyvíróként Köbli Norbert, rendezőként Fazakas Péter jegyzi, a főszerepet Kern András játssza, mellette Pogány Judit, Koltai Róbert, Bodrogi Gyula és Jordán Tamás is feltűnik majd az új magyar filmben, amelynek mozipremierje 2024 februárjában várható.
Vágólapra másolva!

Egy mellőzött idős színész, akit hajdanán egy Poirot-szerű szerep tett híressé, saját szakállára nyomozni kezd a mindentől távol eső színészotthon falai között. Ahogy egymás után módszeresen kihallgatja a gyanúsítottakat, rá kell jönnie, hogy a tettest megtalálni ennyi kitűnő színész között mesterdetektívhez méltó feladat lesz. „Ne felejtsd el, ezek színészek! Főállásban hazudnak – épp ezért lesz pokolian nehéz dolgunk." – mondja a detektívnek felcsapó főszereplő, Tolnai Tivadar, akit a filmben Kern András alakít.

A Ma este gyilkolunk krimi-vígjátékban egy sor hazai színészlegenda – Kern András mellett Pogány Judit, Jordán Tamás, Bodrogi Gyula, Koltai Róbert, Hámori Ildikó, Bálint András, Bánsági Ildikó és Takács Kati – játszik. A fiatalabb generációból szintén számos kiváló művész kapott szerepet: a vásznon feltűnik majd Hermányi Mariann, Stefanovics Angéla, Bánki Gergely, Závodszky Noémi, Gyöngyösi Zoltán, Keresztes Tamás, Herczeg Adrienn, Elek Ferenc és Pál András is.

A fordulatos krimi-komédia forgatókönyvírója Köbli Norbert, a Félvilág, A berni követ, és az Örök tél írója, rendezője a többek között a Szabadság – különjárat és az Árulók című filmeket, valamint több sikeres sorozatot jegyző Fazakas Péter. A producer Lajos Tamás, aki az elmúlt években számos alkotást – például az Örök tél, az Ida regénye és a Blokád című filmeket – vitt sikerre. A szerzői triumvirátus közösen jegyzi a nagysikerű, 2022-es A játszma című filmdrámát is.

A forgatás a tervek szerint július végéig tart. A film jeleneteit egy különleges helyszínen, a ráckeresztúri Brauch-kastélyban és annak kertjében veszik fel.

A Nemzeti Filmintézet támogatásával készülő Ma este gyilkolunk várhatóan 2024 februárjában kerül majd a mozikba.