Alec Baldwin halálos balesete ellenére folytatják a Rust forgatását

Alec Baldwin
Alec Baldwin
Vágólapra másolva!
A tervek szerint a mai nap folytatják az Alec Baldwin főszereplésével készülő, de másfél évvel ezelőtt egy halálos baleset miatt leállított Rust című westernfilm forgatását, közölte a film produkciós vállalata.
Vágólapra másolva!

A film forgatása Montana államban folytatódik, és Alec Baldwin játssza továbbra is Harland Rust szerepét, illetve a film co-producere marad - írta a The Guardian című brit lap.

A Rust egy jelenetének felvételekor 2021 októberében az új-mexikói Santa Fében Baldwin véletlenül éles lőszerrel töltött revolvert használt, és lelőtte az operatőrt, Halyna Hutchinst, valamint megsebesítette a rendezőt, Joel Souzát.

Alec Baldwin Forrás: Northfoto

Az eset miatt január végén gondatlanságból elkövetett emberölés miatt emeltek vádat Baldwin és a produkció fegyverekért felelős kellékese ellen. Mindkét vádlott ártatlannak vallotta magát. Februárban a Santa Fé-i ügyészség törölte a Baldwin ellen felhozott vádak egy részét, ami jelentősen csökkenti a kiszabható büntetés hosszát.

Alec Baldwin azt állítja, hogy ő nem húzta meg a ravaszt, a fegyver véletlenül sült el. Az FBI törvényszéki vizsgálata szerint ugyanakkor a fegyver nem sülhetett el magától.

A megsebesített rendező, Joel Souza szintén jelezte, hogy részt vesz a film forgatásának befejezésében. Halyna Hutchins életét külön dokumentumfilmben is megörökítik.

A film produkciós vállalata, a Rust Movie Productions márciusban megállapodást kötött az új-mexikói munkavédelmi hatóságokkal az eset kapcsán felmerült "súlyos" szabályszegések ügyében. A megállapodás értelmében a céget 100 ezer dolláros pénzbírság fizetésére kötelezték.