Cserhalmi Györgyöt köszönti a Filmintézet

Dögkeselyű
Janklovics szerint Cserhalmi György volt az akkori magyar Bruce Willis.
Vágólapra másolva!
Legemlékezetesebb alakításainak felidézésével tiszteleg a FILMIO a február 17-én születésnapos Cserhalmi György előtt. A színészlegenda 75. születésnapja alkalmából csütörtöktől vasárnapig ingyenesen látható a Dögkeselyű című krimi-thriller a 80-as évek Budapestjéről, az Amerikai anzix című ikonikus Bódy Gábor-film, valamint a lebilincselően látványos Szerelmem, Elektra a Nemzeti Filmintézet streaming platformján.
Vágólapra másolva!

Három, Cserhalmi György főszereplésével készült kiváló alkotás ingyenesen megtekinthető mától a FILMIO-n. A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Balázs Béla-díjas színész és érdemes művész a huszadik századi színház- és filmkultúra egyik legmeghatározóbb alakja, neve felejthetetlen alakításokkal forrt össze.

A Dögkeselyű András Ferenc kultikus bűnügyi filmje egy kiábrándult taxisofőrről, akit kirabolnak munka közben.

A férfi, miután a rendőrség nem hajlandó érdemi lépéseket tenni az ügyben, maga ered a csalók nyomába. Az 1982-es alkotás igazi különlegesség, amelyben egy, a szocialista Magyarországon játszódó történet a krimi, a thriller, az akciófilm és a film noir elemeivel keveredik.

Az Amerikai anzix Bódy Gábor különleges filmnyelvi kísérlete emigráns negyvennyolcas magyar katonatisztekről, akik az amerikai polgárháborúban harcolnak az északiak oldalán. A filmben Cserhalmi György a vakmerő Vereczkyt alakítja, aki két társával egymástól eltérő módon éli meg a szokatlan helyzetet.

A Szerelmem, Elektra Jancsó Miklós formailag legbravúrosabb és leglátványosabb alkotása, amelyben az ismert ógörög tragédia a magyar pusztán kel életre, bemutatva a szabadság és a zsarnokság örök harcát a modern ember szemszögéből.