Meztelenre vetkőzik és a ruháit is visszaadja
Napfivér, Holdnővér (Graham Faulkner)
Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Ötven évvel ezelőtt mutatták be Franco Zeffirelli monumentális – Oscar- és BAFTA-díjakra jelölt, a legjobb rendezés David di Donatello-díját elnyert – alkotását Assisi Szent Ferencről. A Napfivér, Holdnővér személyes vallomás a rendező újonnan megtalált katolikus hitéről.
Az egyik legjelentősebb és legnagyobb hatású középkori egyházfi – a ferences rend megalapítója, a mai Olaszország, valamint az állatok, a kereskedők és a természet védőszentje –, Assisi Szent Ferenc (1182–1226) személye már egészen korán megihlette a művészeket.
A dúsgazdag assisi kereskedő fiaként született, először a Perugia elleni hadjáratakor, egy súlyos sebesülést követően megvilágosodott, majd egy újabb, a II. Frigyes jogaiért indult háború során – útban Spoleto felé, egy látomás hatására – addigi könnyelmű és élvezetekben tobzódó életmódjával végleg szakító, apja vagyonát az elesettek megsegítésére fordító, majd lemondva örökségéről és az apostoli szegénységet választva templomokat újjáépítő, az önzetlen testvéri szeretetet hirdető, szerzetesrendet alapító Ferencet 1226. október 3-án bekövetkezett halála után kevesebb mint két évvel, 1228. július 16-án IX. Gergely pápa szentté avatta – kultuszát pedig nagyban segítették a róla már a XIII. században készült szentképek és freskók (a legkorábbi 1229-es, Subiacóban, a Szent Skolasztika Kolostorban látható), majd olyan képzőművészek alkotásai, mint Giotto, Jan van Eyck, El Greco vagy Caravaggio.
S a művészeteknél maradva, túl a hitéleten, de attól elválaszthatatlanul – Asssi Szent Ferenc óriási hatással volt az irodalomra is, lévén az első olasz költők között tartják számon (számos irodalomtudós egyenesen az első olasz költőként nevezi meg), ugyanis az egyszerű emberekhez prédikáló, az anyanyelven való imádkozás fontosságát hirdető Ferenc legtöbb, Isten dicsőségét és a teremtett világ szépségét hirdető, annak megóvására és hálaadásra buzdító imáját nem latinul, hanem olaszul (pontosabban umbriai dialektusban) írta meg. S túl azon, hogy a "szegények trubadúrja" nagy hatással volt a középkori olasz költőkre (és így az egyetemes lírára is), legendája és életének tisztasága olyan 20. századi nagy írókat is megihletett, mint Níkosz Kazandzákisz (Isten szegénykéje).
Ami pedig a zeneirodalmat illeti, elengedhetetlen megemlíteni a ferencesekkel – több szerzetes családtagja, és persze egykori pozsonyi novícius apja révén különösképp a pesti ferencesekkel – mély kapcsolatot ápoló, egy ideig életét a rendben elképzelő, végül "csak" világi confraterként a szerzetesekhez tartozó Liszt Ferencet, aki több művét is Assisi Szent Ferencnek ajánlotta, így például az egyik legjelentősebb programzenei zongoraművének, a Két legenda első részét (Assisi Szent Ferenc prédikál a madaraknak – a művet részben a 14. századi, ismeretlen szerző által írt, Liszt korában újrafelfedezett ferences legendairodalom, a Fioretti, azaz Szent Ferenc virágoskertje ihlette).
Csak a felsorolt művészeti előzmények okán is szinte természetes volt, hogy az új művészet, a film születésekor a példaértékű Assisi Szent Ferenc a rendezők kedvelt témájává vált. Hazájában, Olaszországban már 1911-ben filmet forgattak életéről (San Francesco il poverello d'Assisi, r.: Enrico Guazzoni), majd két újabb olasz film után a mexikói Alberto Gout készített életrajzi filmet 1946-ban (Francisco de Asis), a négy évvel későbbi, a neorealista művész Roberto Rossellini által rendezett (és Rossellini mellett Federico Fellini forgatókönyvéből készült) Ferenc, Isten lantosa pedig minden tekintetben jelentős alkotás.
Igaz, Rossellini nem életrajzi filmet készített, hanem a Fioretti legendáit vette alapul úgy, hogy a 9 (erkölcsi parabolára épülő) fejezetben (és egy bevezetőben) végtelenül szelídnek és mi tagadás, szerény értelmi képességűnek ábrázolt Szent Ferenc és szerzetestársai olyan kérdésekkel szembesüljenek, amelyekre csak az önzetlen szív gyermekien természetes logikája adhat meg- és feloldást.
Csak egyetlen példa, a film végéről. Amikor Szent Ferenc arra buzdítja a frátereket, hogy menjenek és hirdessék Isten dicsőségét a világban, a szerzetesek megkérdezik, merre induljanak – Szent Ferenc pedig azt feleli, kövessék Isten akaratát: addig forogjanak maguk körül, amíg el nem szédülnek és a földre esnek, és arra induljanak, amerre Isten "elszórta" őket. Naiv és a pragmatikus világ szempontjai szerint ostoba tanácsnak tűnhet, de a "gazdasági" és "instrumentális" racionalitással szembe állított hit logikája alapján nagyon is észszerű – egyszersmind kiválóan példázza az életét Isten kezébe helyező, a világi hívságokkal szakító, az apostoli szegénységet, az elesettek szolgálatát és a gyermeki tisztaságot választó Szent Ferenc hitét és gondolkodását, egy olyan filmben, amely kevésbé foglalkozik a történeti hűséggel, sokkal inkább a szent személyének titkával.
Szemben Rossellinivel, 1961-ben Kertész Mihály inkább klasszikus, hollywoodi életrajzi filmet forgatott Szent Ferencről (Assisi Szent Ferenc) – amelyet történeti hűsége miatt érdemes számon tartani a Poverelloról ("isten szegénykéje") készült filmek között.
Ráadásul ennek a filmnek is óriási hitéleti hatása volt. Ha másért nem, hát azért, mert a jómódú családból származó, a Szent Ferenc prédikációi hatására új életet kezdő, majd a ferencesek apácarendjét (klarisszák) megalapító Szent Klárát alakító Dolores Hart ezen a forgatáson döntötte el, hogy az ígéretes hollywoodi karrier helyett a bencés apácarendet, azaz Isten és a rászorulók szolgálatát választja (az egykori gyönyörű színésznő, ma connecticuti bencés rendházat vezető apáca – egyúttal az egyetlen, az Oscar-díjak sorsáról döntő katolikus nővér – életéről 2011-ben készült dokumentumfilm God Is the Bigger Elvis címmel).
A legismertebb és máig a legnépszerűbb Szent Ferenc-film, azaz Franco Zeffirelli ötven évvel ezelőtt bemutatott Napfivér, Holdnővér című látványos filmje voltaképp e két nagy előzmény, két filmes előkép ötvözete, amennyiben Zeffirelli közös nevezőre hozta Kertész történeti hűségre való törekvését Rossellini bámulatos személyességével.
Legalábbis monumentális, 135 perces filmjében a három éve meghalt olasz rendező a szent életének csak néhány évére fókuszált – arra, a nagyjából 1202 és 1209 közé eső szakaszra, amelynek során az egykori aranyifjú megvilágosodik, az anyagi élvezetekről való lemondást és az isteni köteléket választja, majd a szegények prédikátoraként eléri, hogy III. Ince pápa jóváhagyja egy új rend, a ferencesek megalapítását.
Kertész filmjéhez hasonlóan (kiváltképp helyszíneit és kosztümeit illetően) hitelességre törekvő, az életrajzi tényeket nem megmásító, csupán a dramaturgia okán egybevonó Napfivér, Holdnővér Assisi Szent Ference a film elejétől fogva olyan fiatal férfi, aki, kizárólag a világi pragmatizmus szempontjai szerint "szent bolond", akár Rossellini filmjében. A betegágyból épp csak felkelve madarat kerget a háztetőn; látomásoktól gyötörve izzad a templomban; madarakkal, pillangókkal és virágokkal beszélget; sétálni viszi az apja festőműhelyében embertelen körülmények között robotoló szolgákat; kiszórja a drága kelméket az ablakon; majd mikor az apja a püspök elé citálja, meztelenre vetkőzve még a ruháit is visszaadja, a szeméremből ráterített püspöki köpenyt pedig egy koldusra adja; az apostoli szegénységben vállalt mindennapjaiban még télen is csak mezítláb jár stb.
Az anyagi biztonság, a karrier, a gyarapodás és az élet fizikai élvezetének szempontjai mentén Francesco di Bernardone meghibbant, hogy képes lemondani mindarról a jóról, amit az apja megteremtett a számára – a lelki megújulás, az önzetlen szeretet, a rászorulókkal való szolidaritás, a gondoskodó Istenbe vetett hit és a másokról való gondoskodás magasabb rendű szempontjai szerint azonban csoda történt. Ennek a csodának a mibenlétét, és ennek a csodának a kiterjesztését igyekezett Zeffirelli megragadni.
Ráadásul nagyon is személyes indíttatásból. A film témája nem sokkal a (Shakespeare drámáját rendhagyó, a korabeli fiatalságot megcélzó módón feldolgozó) Rómeó és Júlia (1968) bemutatója után kezdte foglalkoztatni Zeffirellit – akkor, amikor 1969-ben súlyos autóbalesetet szenvedett.
A színházi és operarendezőként is jelentős, saját bevallása szerint katolikus hitét mindaddig csak afféle látszatként megélő, világi élvezetekben tobzódó Zeffirellinek ugyanis meggyőződésévé vált: isteni csoda eredménye volt, hogy nem halt meg, amikor Gina Lollobrigidával az oldalán a szalagkorlátnak ütközött és átrepült a kocsi szélvédőjén, ezért megfogadta, hogy nem csak életében, de filmjeiben is nagy szerepet játszik majd a keresztény hit.
Mi több, 1987-es életrajza szerint a Salvator Mundi kórházban lábadozó Zeffirelli előtt egyik álmában megjelent Szent Ferenc – így a később A názáreti Jézust (1977) és az Egy apáca szerelmét (1993) is jegyző rendező a Poverellóról forgatott Napfivér, Holdnővérrel kezdte direkt keresztény témájú filmalkotásainak sorát.
Igaz, a Napfivér, Holdnővér nem csupán Zeffirelli újjonnan megtalált hitéről, de egész pályafutását meghatározó szépségideáljáról is tanúskodik – legalábbis ami a látványt, az operatőr Ennio Guarnieri szinte festményszerű szín- és formakompozícióit illeti. Nem mintha lelki élet és a teremtett világ (és benne a fiatalság) szépségének felismerése kizárná egymást. Sőt.
Egyébként is, ha a két középpontban álló szent, Ferenc és Klára kapcsolatából indulunk ki, akkor a Napfivér, Holdnővér felfogható úgy, mint a korábbi Zeffirelli-film, a Rómeó és Júlia afféle érzékfölötti változataként, amelyben a testiséggel együttjáró érzelmi vonzalom, az összetartozás magasabb, spirituális szintre lép. Utal erre maga a szimbolikus – Szent Ferenc 1225-ös Naphimnusz című imájából/költeményéből származtatott – cím is.
Assisi Szent Ferenc: Naphimnusz
Mindenható, fölséges és jóságos Úr,Tiéd a dicséret, dicsőség és imádás
És minden áldás.
Mindez egyedül Téged illet, Fölség.
És nem méltó az ember, hogy nevedet kimondja.
Áldott légy, Uram, és minden alkotásod.
Legfőképpen urunk-bátyánk, a Nap,
Aki a nappalt adja és ránk deríti a Te világosságodat.
És szép ő és sugárzó nagy ragyogással ékes:
A Te képed, Fölséges.
Áldott légy, Uram, Hold nénénkért,
És minden csillagaiért az égnek.
Őket az égen alkotta kezed
Fényesnek, drága szépnek.
Áldott légy, Uram, Szél öcsénkért,
Levegőért, felhőért, minden jó és rút időért.
Kik által élteted minden Te alkotásod.
Áldott légy, Uram, Víz húgunkért.
Oly nagyon hasznos ő, oly drága, tiszta és alázatos.
Áldott légy, Uram, Tűz bátyánkért,
Vele gyújtasz világot éjszakán.
És szép ő és erős, hatalmas és vidám.
Áldott légy, Uram, Földanya-nénénkért,
Ki minket hord és enni ad,
És mindennémű gyümölcsöt terem,
Füveket és színes virágokat.
Áldott légy, Uram, minden emberért,
Ki szerelmedért másnak megbocsát,
És aki tűr gyötrelmet, nyavalyát.
Boldogok, kik tűrnek békességgel,
Mert Tőled nyernek majd, Fölséges, koronát.
Áldott légy, Uram, a testi halálért, a mi testvérünkért,
Akitől élő ember el nem futhat.
Akik halálos bűnben halnak meg, jaj azoknak!
És boldogok, kik magukat megadták
Te szent akaratodnak.
A másik halál nem fog fájni azoknak.
Dicsérjétek az Urat és áldjátok
És mondjatok hálát neki.
És nagy alázatosan szolgáljátok!
(Sík Sándor fordítása)
Túl azon, hogy a két szókapcsolat (hűen Szent Ferenc szándékához) az Isten alkotta természetért hálát adó, a természettel "rokoni" kapcsolatot ápoló "emberi teremtmény" helyét jelöli a világban, a "napfivér" és "holdnővér" szavak összefüggésbe kerülnek férfi és nő kötelékével is – már amennyiben a Nap és a Hold, a világosság és a sötétség, a férfiasság és a nőiesség egymást kiegészítő fogalmak, amelyek azonban a testvériség fizikai vonatkozásában mindenképpen elkülönülnek egymástól, összetartozásuk elvitathatatlan, összeolvadásuk nem lehetséges.
Vizualitását tekintve mindenképp, központi mondanivalójukat, az élet szépségének ifjonti felismerését illetően pedig részben a két film összetartozik, ám míg az érzéki Rómeó és Júlia tragédiában csúcsosodik ki, a spirituális Napfivér, Holdnővér az élet nehézségein átvezető hit győzelmével zárul.
Igaz, Zeffirelli csupán a kezdeti nehézségeket mutatja be Szent Ferenc életéből. A Napfivér, Holdnővér nagyjából az első pápai áldást követő "megdicsőüléssel" ér véget – nem foglalkozik az egyiptomi missziós út emberfeletti megpróbáltatásaival, azzal sem, 1220-ban miért mondott le Szent Ferenc a rend vezetéséről, hogyan jelentek meg rajta (1223-ban, a Verna hegyen való böjtölést követően) a krisztusi stigmák (a szentek között az első, akin mind az öt szent seb, így a Krisztus bordáján ejtett lándzsaszúrás is megjelent), majd romlott rohamosan fizikai állapota, emelkedett felül a fizikai nélkülézés és a betegség terhein, mígnem végleg átadta lelkét a teremtőnek.
A Napfivér, Holdnővér Assisi Szent Ference a filmidő szinte teljes hosszában életerős és tettvágyó fiatal férfi, akit még nem (vagy csak kevésbé) gyötörnek a fizikai romlás fájdalmai. Zeffirelli filmje szándékkal kora (és azóta is minden kor) fiataljaihoz szólt:
ahogy a Rómeó és Júlia a szerelem szabadságának felemelő tragédiája, úgy a Napfivér, Holdnővér az önzetlen szeretet, a magasabb célt szolgáló lemondás filmhimnusza, és a film tanulsága szerint a spirituális elköteleződést, a magasabb rendű lelki életet nem lehet elég korán elkezdeni.
Ezért némiképp félreértik azok Zeffirelli filmjét, akik azt az ábrázolásmódban kétségkívül fellelhető természeti és ifjúsággal kapcsolatos szépségeszménye és elvitathatatlan életigenlése, no meg az atyai tradíciókkal való szembeszegülés okán, és az 1960-as évek népszerű énekes-dalszerzője, Donovan zenéje miatt a hippimozgalomhoz kötik.
A Napfivér, Holdnővér ugyanis nem az intézmény- és hagyománytagadó szabadságot hirdeti, hanem a pusztán fizikai életszemlélet, az örömhajhászás elhagyásával a szellemi és lelki kapcsolódás, a lemondás árán és mások szolgálata által teljes hitélet gyakorlására buzdít. Nem kommunában játszódik, hanem egy szerzetesrend megalapítását mutatja be.
Szokás Zeffirelli filmjének afféle "komplementer" előzményeként említeni Liliana Cavani 1966-os tévéjátékát (Francesco d'Assisi), amely Szent Ferenc életét az 1960-as évek, fiatalok alakította társadalmi-politikai változásainak kontextusában dolgozza fel, mintegy az 1968-as diákmozgalmak előfutáraként ábrázolva Szent Ferencet. Persze ez is tévedés, már csak azért is, mert Cavani később két másik filmben is feldolgozta Szent Ferenc életét, korántsem politikailag "forradalmi" megközelítésben (az 1989-es Assisi Szent Ferenc, amelyben Mickey Rourke alakította a címszerepet, és amely a szent életrajzi filmjei közül a leginkább szívbe markolóan mutatja be a test szenvedésén felülemelkedő lelki erőt nem véletlenül került a Vatikán által a mozgókép születésének 100-ik évfordulójára összeállított lista 25, a hittel foglalkozó legszebb alkotása közé – Rossellini Ferenc, Isten lantosával együtt), ahogy az 1966-os, harcosabb szellemű Szent Ferencet a középpontba állító tévéjátékban sincs szó az egyház elhagyásáról, legfeljebb a puritán értékekhez való visszatérésről, a lelki megtisztulás szükségéről.
És épp ugyanigy: Zeffirelli filmjében sincs szó hippikről és diákmozgalmakról. Helyette az egyház vezetőjétől, a pápától tanácsot, útmutatást és végül áldást kérő Szent Ferencet látunk – és egy olyan III. Incét (Sir Alec Guinness emlékezetes alakításában), aki felismeri az eredendő ártatlanságot, a példaértékű tisztaságot az elébe érkező fiatal szerzetesben, ezért képes olyan gesztusra, amely akár meg is botránkoztathatja a tekintélyt rosszul értelmezőket.
A személyes hittől vezérelve készített, a lelki megújulást hirdető Napfivér, Holdnővér ugyanakkor nem hallgatja el (épp a római csúcsjelenetben), hogy a tisztaságra és lemondásra épülő szerzetesrend kapóra jött a Vatikán politikai céljaihoz is – ám ezt sem afféle nagy leleplezésként, hanem szigorúan a történeti hűség szempontjai szerint teszi.
Már csak azért is, mert az 1970-es évektől egészen haláláig több fontos vatikáni esemény szervezésében és kivitelezésében részt vevő Zeffirelli tudván, hogy hit nélkül nincs egyház, és egyház nélkül nincs hit, korántsem a "nagypolitika" áldozataként ábrázolta a kis közösséget, hanem épp fordítva, a hiteles ember erkölcsi győzelmét mutatta be, aki a változást magán kezdte és a korszak egyházellenes eretnekmozgalmaival szemben mindvégig hű maradt mind az egyházhoz, mind az azt vezető pápához.
Az egyetlen dolog, ami valóban megtévesztő lehet Zeffirelli filmjében, az Donovan karcosan lágy "rockzenéje" (legalábbis a nemzetközi változatban, az olasz verzióban Riz Ortolani zenéje hallható), amely nem csupán anakronisztikusnak hat (persze, annak hatott volna Liszt bármely, Szent Ferenchez írt műve is), de épp a címadó dal fiatalos hangulata miatt azt gondolhatnánk, a Naphimnuszt egy ereje teljében lévő, a természet csodálatának ifjonti hevületében izzó ember írta.
Mi sem áll távolabb az igazságtól. A korai olasz líra meghatározó dicshimnuszát Assisi Szent Ferenc másfél évvel a halála előtt, 1225 áprilisában írta, akkor, amikor betegségtől elgyötörten és szinte vakon ráeszmélt, mi várja majd a mennyországban, és mi az a szépség, ami körbeveszi még testben élő emberként – mindaz "amelyek nélkül nem élhetünk, de melyek által az emberi faj súlyosan vét Teremtője ellen, mert naponta hálátlanok vagyunk ekkora kegyelemért, mert nem dicsérjük úgy Teremtőnket és minden jó adományozóját, ahogy illenék".
A Napfivér, Holdnővér ebből az Isten- és életigenlő felismeréből és hálából indul ki – s bár története csaknem 20 évet "elcsal" Szent Ferenc életéből, valamint címében és zenéjében is összevonja a fiatalság ártatlan rácsodálkozását a sokat tapasztalt ember bölcsességével. Zeffirelli filmjének célközönsége, legalábbis a bemutató idején, azok az önkereső fiatalok voltak, akik számára a rendező egy hiteles és szentéletű ember példáján keresztül próbált útat mutatni – korántsem a teljes szegénységet felvállalva, a test örömeit elhagyva, de mindenképp egy olyan élet lehetőségét megmutatva, amelyben a szolidaritás és a lelki élet a haszonszerzés fölé tornyosul.