A Toldy Ferenc Gimnáziumban tartották a Blokád díszbemutatóját

KÁEL Csaba; ANTALL József
Budapest, 2022. október 18. Káel Csaba, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos beszédet mond a Blokád című film díszbemutatóján a Toldy Ferenc Gimnáziumban Budapesten 2022. október 18-án. A film az 1990-es taxisblokád idején játszódik, központi alakja Antall József, a rendszerváltás utáni első, szabadon választott miniszterelnök. MTI/Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
A fővárosi Toldy Ferenc Gimnáziumban, Antall József volt miniszterelnök egykori munkahelyén tartották az 1990-es taxisblokád idején játszódó Blokád című film díszbemutatóját kedden.
Vágólapra másolva!

Az alkotást, amelynek központi alakja Antall József, a rendszerváltás utáni első, szabadon választott miniszterelnök, csütörtöktől játsszák a mozik. "Nagy pillanat ez a mai, mert több mint 30 évvel a sorsfordító eseményeket követően elkészült az első mozifilm, a Blokád, Magyarország első szabadon választott miniszterelnökéről, Antall Józsefről" - mondta Káel Csaba, mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos a díszbemutatón.

Kiemelte: a rendszerváltás a mai Magyarország kiindulópontja volt.

Mint mondta, többen személyes résztvevői is voltak az eseményeknek, átérezték, hogy történelmi pillanatok részesei lehettek, amelyet mindenáron és hitelesen kell dokumentálniuk az utókor számára.
Hangsúlyozta: a jövő szempontjából is nagy jelentősége van annak, hogy megismertessék a rendszerváltást és Antall József kiemelkedő személyiségét a következő generációkkal. "A fiataloknak is ismerniük kell a magyar demokrácia eredetét, első nagy válságát és annak megoldását, a hozzá kapcsolódó történésekkel, tényekkel együtt" - mondta.

Káel Csaba, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos beszédet mond a Blokád című film díszbemutatóján a Toldy Ferenc Gimnáziumban Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd


Mint kiemelte, Antall József egész életét meghatározta az emberi tartás. Nem volt könnyű helyzetben 1956-ban és 1990-ben is óriási kihívásokkal tette próbára a sors - mondta, hozzátéve: arról, hogy ezeket a próbákat hogyan állta ki, meséljen a mozgókép nyelvén a Blokád című film. Mint mondta, megható pillanatnak tartja, hogy azon a helyen és abban a közegben mutatják be a filmet, ahol Antall József több évtizeddel ezelőtt lelkes ifjú tanárként tanított és hozzásegítette a gimnazistákat, hogy felfedezzék az együttgondolkodás, a közösség összetartó és felemelő mivoltát.

A Blokád című film főszerepeit Seress Zoltán és ifj. Vidnyánszky Attila mellett Gáspár Tibor, Végh Zsolt és Tóth Ildikó alakítja.

A Blokád producere Lajos Tamás, forgatókönyvét Köbli Norbert írta, rendezője Tősér Ádám.
A magyarországi közönség az InterCom forgalmazásában országszerte október 20-tól láthatja az alkotást.

A Blokád című filmet nevezte Magyarország a 95. Oscar-versenyben a nemzetközi film kategóriában.