Vágólapra másolva!
A 40 év alatti női filmeseket elismerő független rendezői díjat kapott Velencében Grosan Cristina, akinek Hétköznapi kudarcok című filmjét a Velencei Filmfesztivál független kísérőrendezvényén, a Giornate degli Autori programban mutatták be.
Vágólapra másolva!

A cseh-magyar-szlovák-olasz koprodukcióban, mások mellett a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült játékfilmet kilenc további produkcióval együtt hívták meg a Giornate degli Autori programba, amelyet a cannes-i Rendezők két hete program mintájára hoztak létre Velencében.

A Velencei Filmfesztivál honlapja szerint Grosan Cristina a svéd Isabella Carbonell-lel együtt kapta meg az Autrici Under 40 (40 év alatti női alkotók) elnevezésű díjat a legjobb rendező kategóriában.

Az elismerést a Venezia a Napoli. Il cinema esteso elnevezésű nemzetközi filmszemle hozta létre a 2020-ban 42 évesen elhunyt rendezőnő, Valentina Pedicini emlékére. A szemle honlapja szerint a díjazottak a Velencei Filmfesztivál hivatalos programjának Orizzonti (Horizontok) és Orizzonti Extra (Horizontok Extra) válogatásából, valamint két független kísérőrendezvény, a Giornate degli Autori (Szerzői napok) és a Settimana Internazionale della Critica (Filmkritikusok Nemzetközi Hete) programjából kerülhetnek ki.

Grosan Cristina Forrás: Vertigo Média


A Venezia a Napoli Facebook-oldalán olvasható indoklás szerint a díjat többek között az ambiciózus perspektívájú film frissességéért és a fiatal szakemberek - köztük számos női alkotó - bevonásáért ítélték Grosan Cristinának.

A Hétköznapi kudarcok-at, amelyben Kerekes Vica is játszik, Grosan Cristina nagyrészt cseh színészekkel forgatta.

A filmben megmagyarázhatatlan természeti jelenség zavarja meg három nő átlagosnak induló napját, de a káosz közepette megpróbálják átvészelni a napot, és megtalálni helyüket a világban.

A Hétköznapi kudarcok-at szeptember 17-én, záró filmjeként mutatja be a miskolci CineFest.

Október 27-től látható a magyar mozikban.