Vágólapra másolva!
Több más filmmustra után a Locarnói Nemzetközi Filmfesztiválon sem díjazzák többé külön mezőnyben a női és a férfi színészeket - jelentették be a szervezők a fesztivál honlapján.
Vágólapra másolva!

Mint írták, azon is dolgoznak, hogy a következő, 2023-as kiadásuk még nyitottabb és befogadóbb legyen, hogy minél jobban képviselje a kiemelkedő filmes tehetségeket. Giona A. Nazzaro, a filmfesztivál művészeti igazgatójának megfogalmazása szerint a világ túllépett egyes, mára már elavult kategóriákon, és az új díjszabályok nagyobb lehetőséget nyújtanak a tehetségek és kreativitás elismerésére. "A világ egy olyan úton halad előre, amely egészen biztosan nem bináris" - idézte a honlap Nazzarót.

Marco Solari, a Locarnói Filmfesztivál elnöke támogatásáról biztosította a lépést, amely szerinte is "összhangban van a változó érzékenységgel, amely napjainkra szükségessé vált".

A 76. Locarnói Filmfesztiválon, amelyet 2023. augusztus 2. és 12. között rendeznek meg, a két versenyprogramban két-két színészi díjat ítélnek oda a legjobb alakításokért. Ezzel a változtatással a nemére való tekintet nélkül, bármely színész versenghet a díjakért. Mint közölték, a színészkategóriák megváltoztatásán kívül más kezdeményezéseket is tesznek a befogadás és a nemek közti egyenlőség előmozdítására, ezeket a fesztivál éves jelentésében részletezik.