Ezek a legjobb magyar filmek Gundel Takács Gábor szerint

Kincsem
Vágólapra másolva!
A FILMIO a magyar filmek egyedüli streaming platformja, ahol a magyar filmgyártás régi és új remekműveit lehet bármikor meg-és újranézni, kiváló minőségben, felújítva. A hétről hétre bővülő, jelenleg mintegy 500 filmes kínálatot ezúttal Gundel Takács Gáborral vettük górcső alá, aki szerint egy hazai kézilabda-mérkőzés azért vonz több nézőt, mint egy Real Madrid-meccs, mert magyar vonatkozású: nekünk és rólunk szól, mi értjük a legjobban. A népszerű műsorvezető szerint kultúránk része, hogy „kell egy csapat" vagy, hogy „az oroszok már a spájzban vannak" ezért kiemelt jelentőségű a FILMIO léte, amely vigyázza és óvja a magyar filmkultúrát és kínálatában számtalan olyan film is megtalálható, amelyek egyáltalán nem, vagy nagyon nehezen hozzáférhetők.
Vágólapra másolva!

Szindbád

Ez az egyik kedvenc magyar filmem több szempontból is. Nagyon közel áll hozzám egyrészt Krúdy világa, amely ugyan nem feltétlenül vidám, de olyan erős atmoszférát mutat be abból a korból – ez mára teljesen elveszett – amelyben jólesik időnként megmerülnöm, másrészt nagyon szeretem átadni magam a Szindbád lassú sodrásának: ez napjainkban egyre nehezebben fellelhető.

Huszárik Zoltán első játékfilmje Krúdy Gyula Szindbád-történeteinek felhasználásával készült. Forrás: FILMIO

Az a jelenet, amelyben Latinovits (Latinovits Zoltán, a film főszereplője) megebédel, mialatt átbeszéli életük történetét Vendelinnel, a főpincérrel, az valami egészen zseniális. Az a tempó, amellyel a bőséges étkezés minden apró részletét közeliben mutatják... Kérem szépen, ez gyönyörű, ahogy vágják a paprikát, úszik a zsír a levesen, hát ilyen filmeket ma már nem csinálnak, ezt egy mai gyerek már nem is bírná végignézni, pedig része a magyar kultúrának és mindannyiunknak látnia kéne!

Régi idők focija

Ezt a filmet azért is szeretem nagyon, hiszen a sport köztudottan közel áll hozzám, ám – bár a cím erre enged következtetni – elsősorban nem a kiemelkedő sportteljesítmények miatt jelentős alkotás, hanem a „Kell egy csapat!"-szlogen miatt, mely örökké aktuális lesz.

Az 1973-ban készült magyar filmszatíra Mándy Iván: A pálya szélén című regénye nyomán készült. Forrás: FILMIO

A régi idők focija gyönyörűen mutatja be, milyen nehézségekbe ütközhet összerakni egy csapatot, hogyan lehet egy életen át tartó hitet adni nekik; ez az egész világ hihetetlenül szép.

Keménykalap és krumpliorr

Szerintem sokunknak nagy kedvence ez a film, akárhányszor meg tudnám nézni, az első perctől rendre visszaidézi gyermekkoromat, hiszen egy remekül kivitelezett gyermekfilm, és biztos vagyok benne, hogy minden kortársam rendszeresen idéz – akár akaratlanul is – a filmből, így félszavakból is megértjük egymást. Bagaméri, a Hörömpő cirkusz, Lópici Gáspár mindannyiunknak régi ismerőse, hiszen meghatározó élményeink fűződnek hozzájuk, máig velünk élnek.

Hörömpő cirkusz, világszám! Forrás: FILMIO

A tanú

Bár korosztályhoz kötött, mégis azokon átívelő alkotásnak tartom. Életem első 25 évét a szocializmusban éltem le, és ahogy ez a film ennek valami egészen bravúros görbe tükrét tartja nézői elé, kivételes alkotás lett. Úgy gondolom,

A film a FILMIO-n elérhető cenzúrázatlan változatban is, alig várom, hogy megnézzem! Amellett, hogy ez az alkotás szerintem egy megdöbbentően erős kor- és kórkép, számtalan szállóigét kölcsönzött a közbeszédnek. Ezek nagy részét a fiatalok már nem tudják dekódolni, nem is tudják, hogy „az élet nem habos torta" és, hogy „a tények makacs dolgok" A tanúban hangzottak el először. Ezek a mondatok kivétel nélkül fején találták a szöget, és elvitathatatlan részei a mai gondolkodásunknak. Ha van top 10-es magyar filmlista, ez biztosan rajta van.

Gundel Takács Gábor szerint A tanú a bátorság szimbóluma. Forrás: FILMIO

A légy

Az első magyar Oscar-díjas rövidfilm egy apró légy történetét mutatja be, a film nézője pedig az ő szemével láttatja a világot, aki egy őszi napon betéved egy nagy kertben álló házba, és egy, számára idegen terepen menekül a légycsapóval közelítő üldözője elől.

Azért tartottam fontosnak A legyet megemlíteni, ugyanis nem csupán egész estés nagyjátékfilmek találhatók meg a FILMIO kínálatában, hanem számtalan dokumentumfilm, rövidfilm is helyet kapott itt, melyek átölelik a teljes hazai filmkultúrát.

A légy kivételes látványvilága jelentősen megelőzte a korát. Forrás: FILMIO

A rendkívüli kínálatban mindenki megtalálja majd, amit keres és érdemes kiszámolni, ha ketten elmegyünk moziba minden „kellékkel" egyetemben, abból hány havi előfizetésünk jönne ki?!

Kincsem

Ezt a filmet – bár nagyon megosztó filmként emlékszem rá – én nagyon szeretem, gyönyörű filmnek tartom. Első megnézésekor szó szerint odaszögezett a székbe, főként a kimagasló látványvilága és a magával ragadó színészi alakítások miatt. Számomra a hatvanas éveket idézi meg, ekkor készült ugyanis számos Jókai-adaptáció, valamint az Egri csillagok is.

A romantikus kalandfilmet 2017-ben mutatták be Magyarországon. Forrás: FILMIO

A Kincsem hangulatában, nagyszabásúságát illetően is bátran az említettek nyomdokába lépett és stílusában, hangulatában is a nagy elődökkel egyenértékűnek tekinthető.

"Úgy gondolom, már nem vagyunk messze attól, hogy eszközök híján nem tudjuk lejátszani a nagy becsben tartott VHS-kazettáinkat és DVD-inket, ezért kiemelt jelentőségű, hogy a FILMIO-val elérhetővé vált a nagy közös magyar filmgyűjtemény, amelyre bárki előfizethet, hiszen mindenki számára elérhető. Egy ilyen grandiózus, több mint 500 filmet tartalmazó, egyre gyarapodó gyűjteményt senki nem tudna otthon összeállítani."

Gundel Takács Gábor Forrás: SPORT'S LIFE

A FILMIO, a magyar filmek gyűjteménye egyedülálló szórakoztató és kulturális szolgáltatásként, kínálja exkluzív tartalmait és a könnyű hozzáférést, ahol mindenki megtalálja kedvenc filmjei mellett a legújabb magyar mozifilmeket is - ráadásul kiemelkedő minőségben.

A cikk a FILMIO támogatásával készült. További információ itt.