Vágólapra másolva!
Csuja László és Nemes Anna női testépítőről szóló, Szelíd című alkotását Közép-Európa legnépszerűbb filmfesztiválján, Karlovy Varyban is láthatja a külföldi közönség - közölte a Nemzeti Filmintézet (NFI) pénteken.
Vágólapra másolva!

Karlovy Varyban péntek és július 9. között 56. alkalommal rendezik meg a film nemzetközi ünnepét. A mintegy 200 játékfilmet felvonultató rendezvény Közép-Európa egyetlen A-kategóriás nemzetközi fesztiválja, amelynek Horizons nevű válogatásában mutatják a Szelíd című magyar-német koprodukcióban készült kivételes filmet - olvasható a közleményben. Mint írják, a Csuja László-Nemes Anna rendezőpáros testmelodrámája egy női testépítőről, Edináról szól, aki komoly áldozatot hoz azért, hogy megnyerje a világbajnokságot.


A tájékoztatás szerint az alkotást az amerikai Sundance Filmfesztiválon mutatták be januárban, ahol első magyar játékfilmként a versenyprogramban is szerepelt, valamint vetítették a rangos Sydney Filmfesztiválon is. A Szelíd díjat nyert a Cleveland Nemzetközi Film Fesztiválon és a németországi Wiesbadenben rendezett GoEast fesztiválon is, a múlt héten véget ért Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF) pedig Csonka Eszter világbajnok testépítő a filmben nyújtott alakításáért a játékfilmes zsűri elismerését érdemelte ki.

A közlemény felidézi, hogy a filmalkotást Karlovy Vary-t követően a szerbiai Palicson július közepén kezdődő Európai Filmfesztiválon láthatja a külföldi közönség, ahol a legjobb filmnek járó Arany Torony-díjért versenyez 11 másik filmmel.