Vágólapra másolva!
Mi, magyarok címmel indul programsorozat a Magyarság Háza Filmklub Extra keretében; a tavaszi vetítéseket március 31-től június 2-ig hetente egy alkalommal tartják az Uránia Nemzeti Filmszínházban.
Vágólapra másolva!

A Mi, magyarok című sorozatban 17 országban 53 film készült, a tavaszi vetítések alkalmával tíz filmet mutatnak be a közönségnek. A Magyarság Háza 2020-ban, a Nemzeti Összetartozás Éve alkalmából kezdett bele annak a különleges portrésorozatnak a megvalósításába, amelynek eredményeként ötvenhárom, csaknem egész estés film készült el, szerte a Kárpát-medencében és a diaszpórában élő magyar emberekről, közösségekről, külhoni alkotók közreműködésével - áll a szervezők MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.

Mint írják, egy éven keresztül, összesen tizenhét országban dolgoztak a kamerák, az Amerikai Egyesült Államok, Argentína, Ausztrália, Csehország, Dél-Afrika, Finnország, Horvátország, Kanada, Magyarország, Nagy-Britannia, Románia, Spanyolország, Svédország, Szerbia, Szlovákia, Szlovénia és Ukrajna volt a forgatások helyszíne.


Az alkotások főszereplői között megtalálható rockzenekar, orvos, színész, apáca, lángossütő, mezőgazdász, házmester, kályhaépítő, cipész, tanár, dúla, dzsessz- és népzenész, autószerelő, csokigyáros, slammer, pszichológus, festő- és szobrászművész, hegylakó, szociális munkás, cserkészparancsnok, szépségkirálynő, író, néptáncoktató, borász, fizikus, postás, bébiszitter, gátőr, pap, nyelvépítész, kocsma, falu, motoros egyesület, kézilabda- és focicsapat is. A filmek így, együtt, egyfajta keresztmetszetét adják a világban élő magyarságnak, pillanatképet nyújtanak arról, milyen sokfélék is vagyunk mi, magyarok - írják a közleményben.

A Mi, magyarok-sorozat filmjeit március 31-étől Budapesten, az Uránia Nemzeti Filmszínházban láthatja először közönség.

Hetente egy filmet vetítenek egyetlen alkalommal, a főszereplők, illetve az alkotók személyes részvételével. Az első vetítésen március 31-én Törpének lenni, egy óriásoknak szánt világban címmel látható portréfilm, amelynek főszereplője Nyikó Anetta erdélyi mozgássérült informatikus és slammer.
Mint a szervezők kiemelik, a vetítéseken a részvétel ingyenes, de előzetes regisztráció javasolt.