Furcsa anya vagyok - Az elveszett lány

THE LOST DAUGHTER (2021) movie cinema filmstill film still Horizontal panoramic FILM
THE LOST DAUGHTER 2021 de Maggie Gyllenhaal Olivia Colman. d'apres le roman de Elena Ferrante based on the novel by Elena Ferrante COLLECTION CHRISTOPHEL © Netflix - Endeavor Content - Faliro House Productions - Pie Films - Samuel Marshall Productions (Photo by Netflix - Endeavor Content - Fal / Collection ChristopheL via AFP)
Vágólapra másolva!
Bátor, kicsit talán hosszúra nyúlt film lett Maggie Gyllenhaal nagyjátékfilmes rendezői debütálása, Az elveszett lány. A színésznő egy roppant személyes, érzékeny témát dolgoz fel: több anyán keresztül a szülőséggel járó felelősséget, valamint önmagunk kiteljesedésének konfliktusát tárja fel, ítélet nélkül. Kritika.
Vágólapra másolva!

Maggie Gyllenhaal ezúttal a kamera másik oldalán is kipróbálta magát: első nagyjátékfilmes rendezői munkája, Az elveszett lány Elena Ferrante regényét dolgozza fel (magyarul Az elveszett gyerek története címen jelent meg).

A pszichológiai drámának nevezett film ugyan elsőre egy nyaralás története, a karakterek között - de még inkább saját magukban - lassan, thrillerszerűen épül a feszültség. Szpécesz szigetéből pedig, ahol a film forgott, szinte semmit sem látunk:

a kamera végig a színészek arcán van, már-már betolakodóként, a belső utazásukra téve a hangsúlyt.

A negyvenes éveiben járó Leda (Olivia Colman) egyetemi professzorként dolgozik, a nyarat pedig egy görög szigeten tölti. A nő látványosan tartja a távolságot szinte mindenkitől, még a neki udvarló gondnokától (Ed Harris) is, és már-már ellenséges az ő csendes olvasását és pihenést megzavaró, vele ellentétben nagyon is hangos és közvetlen amerikai családdal. Egy idő után viszont mégis valamilyen barátság alakul ki közte és a család egyik tagja, a fiatal, látszólag nagyon boldogtalan Nina (Dakota Johnson) között, miután Leda sikeresen megtalálja a parton elbóklászó kislányát, Elenát. A jónak tűnő viszony mégis egyre feszültebbé válik Leda számára, mivel valami olyat követ el, amivel Nina tudtán kívül nagyon megnehezíti fiatal nő életét.

Olivia Colman Forrás: Collection ChristopheL via AFP/COLLECTION CHRISTOPHEL/Netflix - Endeavor Content - Fal

Mindezekkel párhuzamosan megismerjük a fiatal Ledát (Jessie Buckley) is, mindennapi küzdelmeit, ahogyan próbálja az anyaságot és az irodalmi karrierjét egyensúlyozni. Ezek a flashbackek talán a film legérzékenyebb ponrjai: ahogyan Leda próbál egyszerre megfelelni a kislányainak, annyi időt velük tölteni, amennyire igényük van, de közben saját magát is szeretné építeni, szívfacsaró látvány, hiszen nyilvánvaló, hogy ez az állapot nem tartható sokáig.

Gyllanhaal nagy hangsúlyt helyez a hétköznapi mozzanatokra, és szinte apróságot baljós előjelként tálal, legyen szó egy lehulló tobozról vagy egy rossz helyen felbukkanó bogárról.

Ugyan sokáig nem tudjuk meg, végig sejthető, hogy Leda múltjában történt valami, ami miatt a nő ennyire zárkózott, sőt, sokszor karótnyelt. A film sokáig nagyon jó ritmusban építi a feszültséget, a nagy érzelmi csúcspont, azaz a fiatal Leda tragédiájának részleteit közel fél órával a film vége előtt megtudjuk. Az utolsó 25 perc így inkább csak sodródás, kissé túl hosszú levezetése az eseményeknek. Az viszont tény, hogy az addig látottakhoz képest optimizmusra adnak okot az utolsó képsorok.

Dakota Johnson Forrás: Collection ChristopheL via AFP/COLLECTION CHRISTOPHEL/Netflix - Endeavor Content - Fal

Ha valamire, akkor a szereposztásra biztos nem lehet panaszunk.

A mindig kiváló Olivia Colman ezúttal is elviszi a hátán a filmet.

Vagy őt magát, vagy az ő szemén keresztül látjuk a világot, és a tőle már megszokott módon nagyszerűt alakít. Képes arra, hogy egy első, de még talán második látásra sem szimpatikus karaktert emberivé, esendővé tegyen, és a megvetendő tetteit is képes elfogadtatni a közönséggel. Dakota Johnsonnak is lehetősége van kibontakoznia, árulkodó tekintetével tökéletesen visszaadja a halkszavú Nina csendes szenvedését.

Jessie Buckley Forrás: Collection ChristopheL via AFP/COLLECTION CHRISTOPHEL/Yannis Drakoulidis

Gyllenhaal tehát rendezőként is ígéretes, remélhetőleg a merész témaválasztást, az erős forgatókönyvet és a nagyszerű szereposztást legközelebb szintén bátor vágásokkal párosulnak, és egy ennél is különlegesebb film lesz az eredmény.