Óriási tapssal jutalmazta a közönség Enyedi Ildikó filmjét Cannes-ban

ENYEDI Ildikó
Louis Garrel francia színész és filmrendező, Mécs Mónika filmproducer, Gijs Naber holland színész, Enyedi Ildikó filmrendező, Luna Wedler svájci színésznő és Sergio Rubini olasz színész a Feleségem története című film bemutatóján a 74. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon 2021. július 14-én.
Vágólapra másolva!
Hosszan tartó tapssal jutalmazta a szerdai esti díszbemutatón Enyedi Ildikó A feleségem története című filmjét a 74. cannes-i filmfesztivál közönsége.
Vágólapra másolva!

A cannes-i Fesztiválpalota 2300 férőhelyes Lumiere nagytermében telt ház előtt mutatták be a hivatalos versenyprogram magyar alkotását, Enyedi Ildikó A feleségem története című filmjét.

A film francia női főszereplője, Léa Seydoux nem tudott részt venni a díszbemutatón, miután a közelmúltban koronavírussal diagnosztizálták, s bár tünetmentes, a második negatív tesztjéig karanténban van Párizsban.

A berlini Arany Medve-díjas Enyedi Ildikó (Testről és lélekről) új filmjét nagyon jól fogadta a közönség:

a vetítés végén a nézők több mint öt percig állva, tapsolva köszöntötték az alkotókat.


Az álló ovációtól meghatódott Enyedi Ildikó könnyeivel küszködve mondott köszönetet a színészeknek és mindazoknak, akik a filmben dolgoztak, valamint a fesztiválnak, amely meghívta az alkotást.

- mondta franciául a rendezőnő.

Enyedi Ildikó pályafutásában meghatározó szerepe van a cannes-i fesztiválnak, ahol az Un certain regard szekcióban versenyző legelső filmje, Az én XX. századom 1989-ben elnyerte a legjobb első filmnek járó Arany Kamerát. A versenyprogramba viszont most először kapott meghívást a magyar rendezőnő.


Az Arany Pálma díj kiosztása és a záróünnepség szombaton lesz Cannes-ban.

A féltékenység és a szerelmi kétkedés természetrajzát bemutató, csaknem háromórás, nagyszabású, kosztümös, angol nyelvű film Füst Milán több mint húsz nyelvre lefordított, irodalmi Nobel-díjra jelölt A feleségem története című regényének adaptációja.

A Budapesten, Fóton, Hamburgban és Máltán forgatott alkotásban Störr kapitányt Gijs Naber holland színész alakítja, feleségét, Lizzyt pedig Léa Seydoux francia színésznő. A többi szerepben Louis Garrel, Josef Hader, Ulrich Matthes, Udo Samel, Jasmine Trinca és Luna Wedler, a magyar színészek közül pedig Funtek Sándor, Rujder Vivien és Hajduk Károly látható.

Louis Garrel francia színész és filmrendező, Mécs Mónika filmproducer, Gijs Naber holland színész, Enyedi Ildikó filmrendező, Luna Wedler svájci színésznő és Sergio Rubini olasz színész a Feleségem története című film bemutatóján a 74. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon 2021. július 14-én Forrás: MTI/AP/Invision/Vianney Le Caer


A magyar Inforg-M&M Film - Mécs Mónika, Mesterházy Ernő, Muhi András -, a német Komplizen Film (Jonas Dornbach), az olasz Palosanto Film (Flaminio Zadra) és a francia Pyramide Productions (Stéphane Parthenay) koprodukciójában készült alkotás forgatókönyvét Enyedi Ildikó írta, az operatőr Rév Marcell, a vágó Szalai Károly, a látványtervező Láng Imola, a jelmeztervező Flesch Andrea, a VFX supervisor Klingl Béla, a zeneszerző Balázs Ádám.

A feleségem története gyártását a Nemzeti Filmintézet 1,15 milliárd forinttal támogatta, az alkotás a német-francia Arte, az olasz RAI, az RTL Klub, az Eurimages és a Kreatív Európa Média közreműködésével készült.


A film a tervek szerint ősszel kerül a magyar mozikba, a Mozinet forgalmazásában.