Val Kilmer a torokrákja óta egy csövön keresztül eszik, alig tud beszélni - videó

Dr. Life, Ők is csak emberek: 2015 legmegdöbbentőbb sztárbetegségei, Val Kilmer
Vágólapra másolva!
A cannes-i filmfesztiválon debütált a személyes hangvételű Val című dokumentumfilm, amely Val Kilmer hollywoodi filmszínész életét mutatja be.
Vágólapra másolva!

A sztár egy videóban beszélt arról, hogy milyen fontos volt számára a dokumentumfilm elkészítése. A torokrákkezelés után lábadozó 61 éves Kilmer rekedtes, nehezen érthető hangon szól, de mint mondja, "varázslatos élete" volt - írta a Deadline.com filmes portál.

Kilmer olyan filmekkel vált híressé, mint a Top Gun (1986), a The Doors (1991) vagy a Mindörökké Batman (1995).

A dokumentumfilm producereként az alkotók, Leo Scott és Ting Poo rendelkezésére bocsátotta a több ezer órányi, saját készítésű házi videóit is, amelyeket gyermekkorától forgatott. A dokumentumfilm egy jelenetében, egy 1980-as évek elején készült felvételen Sean Penn és Kevin Bacon társaságában áll a színpadon a fiatal Kilmer.

- mondta el Scott.

A cannes-i fesztiválon tartott világpremier után a Val július végén kerül az amerikai mozikba, augusztustól pedig az Amazon Prime-on is elérhető lesz.

Kilmer novemberben tér vissza a mozikba Tom Cruise oldalán a Top Gun: Maverick című akciófilmben, amely a Top Gun folytatásaként készült.