Ben Affleck a Kínai negyed készítéséről rendez filmet

Ben Affleck Sztárok, akik tönkretettek egy házasságot
Vágólapra másolva!
Ben Affleck a Kínai negyed készítéséről rendez filmet, és a forgatókönyvet is ő jegyzi Sam Wasson The Big Goodbye: Chinatown and the Last Years of Hollywood című könyve alapján. 
Vágólapra másolva!

A filmet a Paramount stúdió készíti, ami már csak azért is találó, mert a legendás stúdióvezető, Robert Evans volt a Kínai negyed producere is. A készülő projekt producere Affleck mellett Lorne Michaels lesz.

A Jack Nicholson nevével fémjelzett 1974-es film noirt minden idők egyik legjobb filmjének tartják, aminek a forgatása azonban nem volt konfliktusoktól mentes, Roman Polanski rendező és Faye Dunaway például összekülönböztek, John Huston pedig ittasan érkezett egy fontos jelenet forgatására.

Ben Affleck Forrás: AFP/Robyn Beck

Ben Affleck két Oscar-díjat nyert eddig, egyet producerként (Az Argo-akció), egyet íróként (Good Will Hunting), és ő rendezte a Hideg nyomon, a Tolvajok városa és Az éjszaka törvénye című filmeket is.