Az olasz Riviérán játszódik az új Pixar-animáció

Vágólapra másolva!
Az olasz Riviérán játszódik a Pixar új animációs filmje, a Luca, amelyet jövő nyártól láthat majd a közönség.
Vágólapra másolva!

A Disney filmstúdió szóvivője csütörtökön a Pixar főhadiszállásán, a San Francisco melletti Emeryville-ben számolt be róla, hogy az új animációs produkciót Enrico Casarosa rendezi.

A Luca főszereplője egy fiú, aki feledhetetlen nyarat tölt az olasz tengerparton.

A történet

Casarosa, aki Olaszországban nőtt fel, nagyon személyes történetnek nevezte a készülő filmet.

- mesélte a rendező.

Casarosa 2012-ben Oscar-jelölést kapott A Hold című rövid animációs filmjéért. De dolgozott a Pixar Coco, a Fel! és a L'ecsó című produkcióin is. A Pixar 22. egészestés animációja, a Toy Story 4. februárban nyerte el az Oscar-díjat. A stúdió Lelki ismeretek című új alkotásának premierjét a pandémia miatt novemberre halasztották.