Koltai Lajos az Origónak: Ennio Morricone dalait nem lehet elfelejteni, az egész világ dúdolja őket

Ennio Morricone galéria
Vágólapra másolva!
Koltai Lajos operatőrként és filmrendezőként is dolgozott a hétfő hajnalban meghalt Ennio Morriconéval: operatőrként Giuseppe Tornatore Maléna és Az óceánjáró zongorista legendája című filmjei, rendezőként pedig a Sorstalanság alkalmával. Koltai Lajost telefonon kérdeztük arról, milyen emlékei vannak a legendás zeneszerzővel való közös munkáról. 
Vágólapra másolva!

- mondta Koltai Lajos az Ennio Morriconéval való közös munkáról. Így folytatta:

"Olaszországban két fontos filmet is készítettünk közösen, a Maléná-t és Az óceánjáró zongorista legendájá-t, innen jött a barátságunk, pedig csak akkor találkoztunk, amikor ellátogatott a forgatásra. A Maléná-ért kettőnket jelöltek Oscar-díjra, össze is ültettek minket, és végül egyikünk sem kapta meg a díjat. Őt már ötödjére jelölték, és mindenki arra számított, hogy meg fogja kapni, mert már A misszió-ért ő érdemelte meg. Annál jobb zenét nehéz írni filmhez."

Ennio Morricone Budapesten Fotó: Kálló Péter - Origo

Amikor felkérte Morriconét a Sorstalanság filmzenéjének megkomponálására, az olasz Maestro rögtön igent mondott, mivel szerinte Giuseppe Tornatore két filmje alkalmával már jól sikerült a közös munkájuk a vizualitás és a zene terén. Koltai Lajos a közös munkáról azt mondta,

"Eleinte vártam, hogy leüljön a zongorájához és elkezdjen játszani, de ő inkább engem kérdezett Kertész Imréről. A regényt akkor már olvasta olaszul, szerette és értette. Arra volt még kíváncsi, hogy zeneileg mit képzelek el a filmhez. Hárman voltunk Vészi János filmrendezővel, aki értett a zenéhez, Olaszországban nevelkedett és jól beszélt olaszul, ő tolmácsolt köztünk."

A Nemzet Művésze, a Kossuth-díjas és Európa Filmdíjas operatőr-rendező, Koltai Lajos Forrás: Sláger Téma

Ami a zenét illeti, Koltai Lajos szerint mindkettejük elképzeléseiből jutott a kész munkába, viszont

"Az egyik találkozó végén, a házában lévő vetítőteremben megnéztük a filmet, amit megkönnyezett. Megmutattam neki a vágáshoz használt zenét is, benne Lisa Gerrard zseniális ausztrál énekesnő munkájával. Másnap reggelre kitalált egy gyönyörű alapzenét, amit lejátszott a zongorán. Végül megszereztük Lisa Gerrard-t Ausztráliából, és Budapesten vettük fel a zenét a Magyar Rádió stúdiójában magyar zenekarral, valamint Morricone saját szólistáival és hangmérnökével."

Koltai Lajos a Morriconéval való utolsó találkozásáról is beszélt: