Oscar-díj: A dokumentumfilmek nevezésén is változtattak az idei díjszezonra

Vágólapra másolva!
A játékfilmek után a dokumentumfilmek nevezési szabályait is módosította az amerikai filmakadémia erre az évre.
Vágólapra másolva!

A filmakadémia közleménye hangsúlyozta, hogy a változások csak a 93. Oscar-díj szezonjára vonatkoznak.

A The Hollywood Reporter cikke szerint az amerikai filmakadémia a héten "csöndben" aktualizálta a dokumentumfilmes szabályokat.

A változást a testület a honlapján tette közzé. A szabálymódosítás alapján a 93. Oscarra akkor is nevezhető egy dokumentumfilm, ha nem vetítették előtte hét napig egy Los Angeles megyei vagy New York-i moziban. Korábban ahhoz, hogy egy dokumentumfilmes produkció kvalifikálja magát az Oscarra, nem volt elég egy-két filmfesztiválos bemutató, meghatározott filmfesztiválon kellett bizonyos díjat elnyernie. Idén azonban annyi is elég lesz az Oscar-nevezéshez, ha egy produkció igazolja, hogy több mint egy kvalifikáló filmfesztivál válogatásában szerepel.

A kvalifikáló filmfesztiválok között van a Berlinale, a CPH:DOX, a Hot Docs Kanadai Nemzetközi Dokumentumfilm-fesztivál, a San Franciscó-i Nemzetközi Filmfesztivál, a South by Southwest, a Sundance Filmfesztivál, a Tribeca Filmfesztivál és a True/False Filmfesztivál.


Az idei díjszezonra azoknak a díjaknak a körét is bővítették, amelyeket elnyerve egy dokumentumfilm kvalifikálja magát az Oscarra. Harminchat fesztivál különböző díjait fogadja el az amerikai filmakadémia az átmeneti szabályozás szerint. Azok a filmek is nevezhetők továbbá az Oscarra, amelyeket sem fesztiválon, sem moziban nem mutattak be, de egy streaming szolgáltató vagy más műsorszolgáltató forgalmazta őket, feltéve, hogy előtte volt tervezett mozis bemutatójuk, és ezt követően 60 napon belül a filmakadémia steraming szolgáltatásán is elérhetővé tették.

A szabálymódosítás szerint - miután a járványt követően a mozik kinyitnak - öt helyszínen, Los Angelesben, New Yorkban, a San Franciscó-i-öböl környékén, Chicagóban vagy Atlantában is lehet vetíteni a dokumentumfilmeket az Oscar-nevezéshez.


A hollywoodi szaklap szerint a változtatások azzal járnak majd, hogy robbanásszerűen megnő az Oscar-nevezések száma. A 92. Oscar-díjátadóra 159 dokumentumfilmet kvalifikáltak.