Az Oscar-díjas színész, aki a Pókasszonnyal álmodott

2020.03.23. 10:56

Hetvenéves lett William Hurt, és idén karácsonykor lesz 40 éve, hogy első mozifilmjét bemutatták. Ken Russell Változó állapotok (1980) című látomásos sci-fijében nyújtott alakításával Hurt rögvest az amerikai filmszínészek élvonalába került, nem sokkal később, Hector Babenco A Pókasszony csókja (1985) című börtöndrámájáért elnyerte a cannes-i filmfesztivál színészi díját, illetve az Oscar- és BAFTA-díjakat.

A legintelligensebb hollywoodi színészek egyike. Megszállott perfekcionista. Sármőr, a legvonzóbb férfiak egyike. Erőszakos alkoholista és vallási tébolyult. Ezekkel a jelzőkkel mind felruházták a most 70 éves William Hurtöt a nyolcvanas-kilencvenes években.

A legbonyolultabb színész, akivel valaha dolgoztam – mondta róla Franco Zeffirelli, de a színész tökéletességre való törekvése, pontosabban a forgatások alatt hosszúra nyúlt ihletgyűjtő szünetei megnehezítették Hector Babenco A Pókasszony csókja rendezője életét is. 

A Pókasszony csókjaForrás: AFP

Hurt bevallása szerint olykor pokoli nehéz beleélni magát az általa játszott szerepbe. 

A színészet lényege a szerepnek megfelelő cselekvés, és ha a színész nem képes rájönni, hogy kialakítsa magában a szerep képzeletbeli valóságát, a hozott hangulata és hozzállása teljesen kizökkenti – magyarázta Hurt egy interjúban, miért fordult elő vele oly sokszor, hogy leállította a forgatáson a kamerákat és elvonult. Sokak szerint első filmszerepe, a vallásos víziókat is felvonultató Változó állapotok forgatása idején teljesen átadta magát a képzelt valóságnak, s őrült tudós módjára az alkohollal kezdett kísérletezni magán, tönkre téve ezzel nem egy párkapcsolatát, mígnem majdnem olyan érzések nélküli embertelen gonosszá vált, mint Richie Cusack, az általa megformált philadelphiai gengszterfőnök az Erőszakos múlt-ból.

A washingtoni születésű (1950. március 20.) William McChord Hurt már a a középiskolában felfedezte, hogy érzéke van a színjátszáshoz. A neves New York-i Julliard drámaiskola elvégzése előtt mégis, rövid ideig inkább teológiát tanult a Tuts egyetemen, elsősorban erős vallási érdeklődése miatt, s nem azért, hogy mintegy eleget tegyen a Times-nál tevékenykedő anyja (aki később Henry Luce III, a Time Magazine alapítójának fiának felesége volt) és a külügyminisztériumban dolgozó apja kívánságának, szerezzen rendes szakmát.

1976-ban végzett a színiakadémián (ahol Christopher Reeve és Robin Williams is osztálytársai voltak), s a nyolcvanas évekig főként színpadon, illetve a televízióban hívta fel magára a figyelmet: 1978-ban elnyerte a New York-i színikritikusok által odaítélt Theatre World Award-ot. 

Változó állapotokForrás: AFP

Ugyanebben az évben figyelt fel rá a Bonnie és Clyde (1967) direktora, Arthur Penn, aki főszerepet kínált a mozinézők számára akkor még ismeretlen színésznek Változó állapotok című filmjében. Penn végül visszalépett a rendezéstől, miután vitába keveredett a saját regényét feldolgozó Paddy Chayefsky forgatókönyvíróval, így aztán az átható vizualitásáról híres Ken Russell vette át a rendezést (aki egyébként szintén összetűzésbe került Chayefsky-vel, ám neki sikerült annyira magára haragítania a forgatókönyvírót, hogy inkább Chayefsky maradt távol a forgatástól).

Dr. Jekyll és Mr. Hyde történetére hajazó, az önmagán kísérletező „őrült tudós" narratívájára építő Változó állapotok-ban Hurt lehengerlően alakította a tudatmódosító szerek és egy "fizikai blokkolást" biztosító tartály segítségével az emberi gondolkodás evolúciójának feltérképezésére törekvő, s kísérleteinek fizikai és mentális mellékhatásaitól szenvedő pszichopatológust.

A szélesebb közönség figyelmét mégsem az azóta kultfilmmé nemesedett Változó állapotok-kal, hanem Lawrence Kasdan A test melege (1981) című neo-noirjában hívta fel magára. A Billy Wilder Chandler-adaptációja, a Gyilkos vagyok (1944) ihletésére készült bűnfilmben vágytól elborult férfit, egy szőke femme fatale által (Kathleen Turner) manipulált ügyvédet alakított. Jóformán az itt megnyerő hitelességgel eljátszott, összetett – intelligens és sérült lelkű – figura variánsait mutatta meg a nyolcvanas években készült filmjei legjavában. 

A test melege (Kathleen Turner és William Hurt)Forrás: AFP

Szakmai elismerések szempontjából Hurt számára kétségkívül a nyolcvanas évek második fele jelentette a csúcsot: A Pókasszony csókjá-ért (1985) Oscar-, BAFTA- és cannes-i színészi díjat kapott, az Egy kisebb Isten gyermekei-ért (1986, r: Randa Haines) és A híradó sztárjai-ért (1987, r: James L. Brooks) egyaránt Oscar- és Golden Globe-díjakra jelölték, Az alkalmi turistá-val (1988, r: Lawrence Kasdan) pedig elnyerte a tajvani filmfesztivál legjobb színésznek járó díját, a kínai Oscarként emlegetett Arany Ló-díjat.

Négy különböző hangvételű, eltérő műfajú filmben mutatta meg színészi adottságainak legjavát. A Pókasszony csókjá-ban homoszexualitása miatt elítélt transzvesztita egy latin-amerikai börtönben, akinek azt ígérik, ha sikerrel férkőzik cellatársa, a politikai elítélt újságíró bizalmába, kegyelmet kap, ám a folyamatosan kedvenc filmjéből idéző (második világháborús propagandamozi) Molina ehelyett beleszeret az újságíróba.

A Pókasszony csókja (Raúl Juliá és William Hurt)Forrás: AFP

Az Egy kisebb Isten gyermekei-ben tanár a siketek iskolájában, aki beleszeret a halláskárosult gondnoknőbe (a valóban siket Marlee Matlin Oscar-díjat kapott alakításáért) – a két ember párkapcsolati drámája a beszéd és a csend világának összeütközésében bontakozik ki.

A híradó sztárjai-ban önmaga, a visszafogottan jóképű, érzékeny és intelligens színész paródiáját hozza: a nem túl okos, karrierjében és magánéletében egyaránt főleg külsejének köszönhetően előre lépkedő tévést. Az Alkalmi turistá-ban speciális útikönyvek írója – olyan bédekkereké, amelyekben azt részletezi, hogyan lehet elkerülni a helyi kellemetlenségeket  –, akinek villámcsapásra omlik össze az élete.

A híradó sztárjai (Albert Brooks, Holly Hunter és William Hurt)Forrás: Kerry Hayes/Twentieth Century-Fox Film Corporation/Photofest

A kilencvenes évek elején kevésbé sikerült átütő alakításokat nyújtania, igaz dolgozott Woody Allennel (Alice, 1990) és Wim Wenders-szel (A világ végéig, 1991) is, de a nyolcvanas évek hirtelen jött sikere, és az azzal párhuzamosan kialakult alkoholproblémák – ha nem is feltűnően – kikezdték zsenijét, s legtöbbször rutinből dolgozott. Az alkohol (és az alkalmi drogfogyasztás) persze elsősorban a magánéletében okozott zavarokat – egy 1989-es tévéműsorban első gyerekének anyja, Sandra Jennings sötét portrét festett egykori szerelméről, erőszakos, vallásos víziókban tomboló iszákosként jellemezve. Marlee Matlin 2009-es életrajzában szintén azt állította, hogy Hurt (akivel az Egy kisebb Isten gyermekei idején élt együtt) fizikailag és lelkileg is bántalmazta.

A kilencvenes évek elején igyekezett életmódot váltani, elvonókúrára ment és leszámolt a hollywoodi aranyifjú életformával. Számos szerepet visszautasított (Tortúra, Jurassic Park), s nagyjából az évtized közepén talált újra magára, amit színészként olyan filmekben bizonyított, mint a Franco Zeffirelli rendezte Jane Eyre (1996) vagy Szabó Istvántól A napfény íze (1999).

A napfény íze (William Hurt és Ralph Fiennes)Forrás: InterCom

A kétezres években néhány perces jelenetek is elegendőek voltak számára, hogy emlékezetessé tegye jelenlétét. David Cronenberg Erőszakos múlt-jában (2005) talán 10 percet látható összesen, hátborzongató alakításával mégis bevéste magát a néző memóriájába. De eszköztelenségében is átható a jelenléte például a Kék pillangó-ban (2004, r: Léa Pool), a Szirianá-ban (2005, r: Stephen Gaghan) vagy a Mr. Brooks-ban (2007, Bruce A. Evans), ahol egy sorozatgyilkos gonosz pszichéjét személyesíti meg, legalább akkora cinizmussal, mint az Erőszakos múlt esetében.

Mr. Brooks (William Hurt és Kevin Costner)Forrás: Fórum Hungary

Cronenberg keresztény szimbolikával átitatott filmje fémjelzi William Hurt utolsó nagy korszakát (Oscar-jelölés fomájában is), mert bár a színész a 2010-es években is aktívan forgat (3 bemutatás előtt álló filmben is szerepel), jóformán csak apró szerepeket vállal, egyre súlytalanabb alkotásokban.