Átütemezéssel és gyorsított pályázati eljárással segíti a filmeseket a filmintézet

Vágólapra másolva!
A koronavírus miatt a hazai filmgyártásnak is komoly nehézségekkel kell szembenéznie, amelyek a magyar filmipar minden szereplőjét érintik. Több nemzetközi produkció elhalasztott, illetve lemondott magyarországi forgatásokat, ez kihatással van a műtermi és a közterületi forgatásokra egyaránt. Az eddig teljes kapacitással működő filmgyártó vállalatok folyamatos munkát biztosítottak a magyar szakembereknek és szolgáltatóknak, a koronavírus miatt ezen a területen is jelentős lesz a visszaesés. A Nemzeti Filmintézet (NFI) a magyar mozgóképszakma teljes egészéért felelős intézményeként több döntést is hozott annak érdekében, hogy a kialakult és a közeljövőben várható nehézségek miatt a hazai filmipart a lehető legkisebb veszteség érje, és folyamatos munkát biztosítson a filmiparban dolgozóknak.
Vágólapra másolva!

Az NFI vezetősége egyeztetést kezdeményezett a magyarországi filmstúdiókkal, hogy felmérje a műtermi kihasználtságok változásait.

A gyártási igazgatóság munkatársai folyamatos kapcsolatban vannak a filmgyártó vállalatokkal annak érdekében, hogy naprakész és pontos információk álljanak rendelkezésre a filmipari munkák alakulásáról és a kialakult helyzetről.

A producerek bevonásával az NFI vezetősége megvizsgálta, hogy miként tudja átütemezni azoknak a gyártás-előkészítéseknek, forgatásoknak és szakmai rendezvényeknek a finanszírozását, amelyeknek a Filmszakmai Döntőbizottság a közelmúltban már megítélt támogatást. Mintegy 15 támogatási szerződés módosítására került sor a napokban. Ez lehetővé teszi, hogy a támogatásokat az NFI a kialakult helyzetre tekintettel, a fizetési ütemezés felgyorsításával folyósítsa a produkcióknak.

Az átütemezésnek köszönhetően a produkciók rögtön indíthatják vagy folytathatják a gyártást, amint újra adottak lesznek a szükséges feltételek.

A februárban kiírt televíziós pályázati eljárásokat illetően már folyamatban van a gyorsított ütemezés kialakítása, ennek lényege, hogy indokolt esetekben a stabil szakmai háttérrel rendelkező projektek az eredeti kiírásban szereplő ütemezéshez képest jóval korábban támogatási forráshoz juthatnak.

– hangsúlyozta Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos.