Az első áruló: olasz válasz Coppola és Scorsese gengszterfilmjeire

Pierfrancesco Favino

Senki se próféta a saját hazájában: juthat eszünkbe a mondás látva, hogy a szicíliai maffiáról, azaz a Cosa Nostráról nem olaszok, hanem amerikaiak készítették a legjobb filmeket, sőt a gengszterfilm műfaját is Hollywood járatta csúcsra. Olaszország legutóbbi Oscar-nevezettje, az olasz maffia (egyben a maffia elleni harc) történetének legvéresebb éveit bemutató Az első áruló mindenképpen szépítés: nem játszik egy ligában olyan filmekkel, mint A Keresztapa, a Nagymenők, A sebhelyesarcú vagy akár a tavalyi Az ír, de ezúttal kevés hiányzott egy remekműhöz.

Félreértés ne essék: A Keresztapa, A sebhelyesarcú, az Aki legyőzte Al Capónét, a Casino, a Nagymenők és Az ír mind-mind olasz származású, de már Amerikában született rendezők munkája (Francis Ford Coppola, Brian de Palma és Martin Scorsese), de egyúttal nagyrészt reprezentatív hollywoodi filmek, Coppolát pedig konkrétan azért is választották A Keresztapa rendezésére, hogy elhessegessék az olaszellenes sztereotipizálás vádját. (A rendezést eredetileg Sergio Leonénak ajánlották fel, aki helyette zsidó gengszterekről készített filmet szintén Amerikában, ez a Volt egyszer egy Amerika). Az olaszoknak sem kell szégyenkezniük a gengsztertörténeteik miatt (elég A Polip vagy napjainkban a Gomorra tévésorozatok sikerére gondolni), annyi mindenesetre kijelenthető, hogy ennyire jó mozifilmet régen készítettek a Cosa Nostráról.

Pierfrancesco Favino Forrás: Fabio Lovino

Az első áruló fő hibája, hogy nehézkesen indul be: Marco Bellocchio veterán rendező, de filmjének bevezető szakasza minden, csak nem gördülékeny. Vizuális megoldások helyett a vásznat betöltő szöveggel - mintha csak a téma wikipédia-oldalát másolta volna be - vázolja fel a történet hátterét a palermói és a corleonei maffia belháborújáról és a herionkereskedelem pusztító hatásáról, aztán egy béketárgyalásra viszi a nézőt, ahol egy nagy csoportkép bemutatása alatt feliratokkal tudatja a maffiavezérek neveit: a "maxipert" testközelből ismerő olaszoknak talán mondanak valamit ezek a nevek, de a külföldi közönség csak kapkodja a fejét.

Az első áruló Forrás: Mozinet

A történelmi kontextus felvázolásában tehát pocsékul vizsgázik Marco Bellocchio, és a karaktereinek sem ad emlékezetes belépőt, de aztán egyre könnyebbé és könnyebbé válik a néző dolga, ami a történet labirintusában való tájékozódást illeti. A film ugyanis Tommaso Buscetta (Pierfrancesco Favino) karakterét követi, aki fia heroinfüggősége miatt Brazíliába teszi át a székhelyét és persze kétes üzelmeit. Miközben hátramaradt szövetségeseit sorra megölik, őt a brazil hatóságok kapcsolják le, majd kiadják Olaszországnak, ahol az egykori bérgyilkos úgy dönt, tanúskodik a Cosa Nostra ellen, elsőként a kiugrott gengszterfőnökök közül.

Az első áruló Forrás: Lia Pasqualino

Nem csak arról van szó, hogy felveszi a harcot a "Polippal" (akik közben meggyilkolják a gyerekeit és összesen 33 rokonát, majd a "maxiper" vizsgálóbíróját, Giovanni Falconét is), de arról is, hogy saját hűségesküjét szegi meg, amit ő azzal magyaráz, hogy nem bánja a bűneit, szerinte a maffia tért a bűn útjára, megrontotta a drog és a pénz, és már se nő, se gyerek nem szent nekik. A 152 perces film utolsó félórájában Buscettát a lelkiismerete kínozza és a múltja kísérti, épp mint Az ír címszereplőjét a film végén, viszont mivel az olasz pentito mégis jóvátett valamicskét a bűneiből, Az első áruló zárlata feleannyira sem izgalmas, mint Az ír fináléja.

Bellocchio rendezésének az első és az utolsó fél órája közötti másfél órás tárgyalótermi dráma viszont mindenért kárpótol. A pattanásig feszült maxiper alkalmával a pentito kénytelen farkasszemet nézni azokkal, akiket feldobott, ezek a minden hájjal megkent és persze velejükig romlott maffiózók pedig egy mondaton belül vallják magukat ártatlannak és árulózzák le egykori bűntársukat. Kár, hogy Marco Bellocchio nem igazán tudta átadni a nemzetközi közönségnek a történet hátterét: nemrég a Wasp Network-ről írtuk, hogy akár még javíthatna is rajta egy hollywoodi remake, ami erről a filmről is elmondható. Elnézve például Az ír flashback-szerkezetét, Scorsese kezei között ez a történet egészen biztosan a műfaj új klasszikusává válhatott volna.