A legjobb rendezés és a legjobb forgatókönyv díját nyerte el a Valan

Krisztik Csaba a Valan forgatásán.
Vágólapra másolva!
Bagota Béla első mozifilmjével, az erdélyi havasok között játszódó Valan - Az angyalok völgye című krimivel két díjat nyert a zsánerfilmek patinás nemzetközi filmfesztiválján Portóban.
Vágólapra másolva!

Magyar sikerrel zárult a hétvégén a 40. Fantasporto nemzetközi filmfesztivált Portugáliában.

Bagota Bélát a Valan – Az angyalok völgye című lélektani krimiért a legjobb rendező és a legjobb forgatókönyvíró díjával tüntette ki a portói filmfesztivál szakmai zsűrije. A díjakat Bagota Béla személyesen vette át szombat este Portóban.

Krisztik Csaba a Valan forgatásán. Forrás: Kántor László

Bagota Béla első mozifilmje feszült és szívszorító lélektani krimi, melynek fő helyszíne Valan, a hólepte erdélyi bányaváros. Péter (Krisztik Csaba) nagyvárosi rendőrként emberkereskedők után nyomoz. Az életét annak szenteli, hogy eltűnt lányokat találjon meg. Minden megmentett lányban valahol a saját húgát látja, akinek évekkel ezelőtt nyoma veszett szülővárosukban, a romániai forradalom káoszában felbolydult Valanban. Péter egy telefonhívás miatt kénytelen visszatérni az erdélyi bányavárosba, amikor felmerül a gyanúja, hogy testvére holtteste került elő a hófödte fenyvesek között. A múltba vezető nyomozás útvesztőjében a férfinek nemcsak a várost fojtogató bűnözéssel kell megküzdenie, hanem a saját démonaival is.

Bagota Béla 2010-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, majd számos nagyszabású magyar és nemzetközi produkcióban dolgozott. Első mozifilmje, a Valan – Az angyalok völgye a Mátrix Film produkciójában Kántor László producer vezetésével készült a Nemzeti Filmintézet támogatásával.

A Valan-t a hazai mozikban novemberben mutatta be a Mozinet, a nemzetközi premierje a 2019-es varsói filmfesztiválon volt.