Szabó István mesél új filmjéről, a Zárójelentésről

Zárójelentés
Vágólapra másolva!
Február 27-étől lesz országosan látható a mozikban Szabó István új filmje, a Zárójelentés, amelyet az Oscar-, Golden Globe-, cannes-i Arany Pálma- és berlini Ezüst Medve-díjas rendező hosszú szünet után, korábbi sikeres filmjei legfontosabb alkotótársaival, Klaus Maria Brandauerrel, Eperjes Károllyal és Koltai Lajos operatőrrel együtt készített. Először az Origón látható az a kisfilm, amelyben Szabó István új filmjének hátteréről oszt meg érdekes gondolatokat, információkat.
Vágólapra másolva!

A Zárójelentés főhőse Stephanus professzor (Klaus Maria Brandauer), az elismert kardiológus, akit váratlanul nyugdíjaznak. A doktor még nem szeretne elszakadni hivatásától, ezért hazaköltözik a szülőfalujába, ahol körzeti orvosként folytatja munkáját. Itt újra találkozik gyerekkori szerelmével és legjobb barátjával, ám nem feledkezhet bele a múltidézésbe, ugyanis kisstílű, ártalmas politikai csatározásokba keveredik, és saját kárán kénytelen megtanulni, hogy a múlt kísérteteivel csak akkor számolhat le, ha szembenéz velük.

Az Oscar-díjas rendezővel Sándor Pál beszélgetett a filmről:

A Zárójelentés-t az országos premiert megelőzően, február 13-án és 14-én a közönségtalálkozóval egybekötött elővetítéseken a szegedi és debreceni nézők már láthatták. A telt házas előadásokon álló tapssal fogadták Szabó István új filmjét, amely a február 25-én kezdődő Magyar Mozgókép Szemle nyitófilmje is – az esemény díszvendége a film főszereplője, Klaus Maria Brandauer.

A Zárójelentés február 27-től látható országosan a magyar mozikban.