Ragadozó madarak: Joker után is van élet?

Harley Quinn-MARGOT ROBBIE
Ragadozó madarak
Vágólapra másolva!
Vajon mennyire lehet érdekes a bűn bohóchercegének (ex)barátnője, aki összeáll néhány másik furcsa nővel? Képesek elvinni egy komplett mozit, vagy csak egy újabb hollywoodi sablonparádét kapunk?
Vágólapra másolva!

Harley Quinn (Margot Robbie) és Joker útjai elválnak, így a kissé őrült szárnysegéd kénytelen önállóan boldogulni. Igen ám, de védelem nélkül mindenki az életére tör, ő pedig úgy próbál kompenzálni, hogy megkeres egy elveszett gyémántot a rettegett maffiavezérnek, Roman Sionisnak (Ewan McGregor). A drágakövet azonban nem csak ő akarja megtalálni.

Előzetesen nem sok remény fűződött ahhoz, hogy a Ragadozó madarak-ból bármi jó is kisülhet. Noha a (kasszasiker, de szakmai kudarc) Suicide Squad – Öngyilkos osztag talán legjobb karakterét áthozták, majd megtették főszereplőnek, ez önmagában még nem elég a sikerhez.

Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása) Forrás: Intercom

Hasonló járhatott a Warner stúdió és a rendező, Cathy Yan fejében is, így eldöntötték, hogy tökösebbre veszik a figurát. Művük végül olyan lett, mint amilyen a Suicide Squad szeretett volna, meghintve némi könnyed és mocskos Deadpool stílussal. Ez remekül hangzik, de Harley Quinn nem Wade Wilson, még ha próbálkozik is tisztességgel. A sztori gerincét a gyémánt utáni hajsza adja, miközben a non-lineáris cselekmény mellékszálai több szereplő sztorijába is betekintést engednek. Egy rejtélyes fejvadász, a túlbuzgó, de számkivetett nyomozónő, vagy Sionis klubjának énekese mind szorosan kapcsolódnak a történethez, s mindenkinek megvan a maga motivációja. A karakterek sorsa természetesen összefonódik, így megalakítva a címben szereplő botcsinálta alakulatot.

A Ragadozó madarak akciófilmként remekül működik. Egy másodperc megállás nincs benne, folyamatosan pörög, mindig történik valami, s amit látunk, az a maga módján szórakoztat. A mellékalakok szála tartogat érdekes pillanatokat, valamint Harley narratívája is ötletes, még ha a könnyebbik utat is választja az elbeszélői formulák közül. Külön örvendetes, hogy főhősével egyetemben igyekszik a saját lábán megállni, nincs tele fan service elemekkel és olyan felesleges gegekkel, melyek csak a rajongók kiszolgálására törekednek.

Ragadozó madarak (és egy bizonyos Harley Quinn csodasztikus felszabadulása) Forrás: Claudette Barius/© 2019 Warner Bros. Entertainment Inc.

Mégis vissza kell térnem a korábbi felvetéshez, miszerint ez lenne a Warner válasza a Deadpool-ra. A próbálkozás nem bukott meg, de csak egy korrekt limonádéra futotta. Kétségtelenül megvannak a szuper momentumai Yan alkotásának, s becsülendő, hogy merték hozni a korhatáros köntöst, de a Ragadozó madarak sem nem elég véres, se nem elég vicces ahhoz, hogy kiemelkedő darab legyen a műfaján belül. Egy ilyen őrült buliban feszegetni kell a határokat, elmenni a végletekig, nem megállni az „oké" eredménynél.

Ettől függetlenül Margot Robbie továbbra is lubickol a szerepben, a zenék dögösek, az akciók látványosak (főleg a vidámparkos finálé). Más kérdés, hogy ebben az alapanyagban több is lehetett volna, de kétségtelenül szórakoztató élmény szétrúgni néhány püspökfalatot Harley Quinnel és csapatával.