Oscar előtt: történelmet ír az Élősködők, vagy garantált az 1917 győzelme?

élősködők
Vágólapra másolva!
Február 9-én, vasárnap (magyar idő szerint február 10-én 02:00 órától) rendezi meg az Amerikai Filmművészetek és Filmtudományok Akadémiája a 2019-es év legjobb filmjeit és filmeseit díjazó 92. Oscar-gálát. A Los Angeles-i Dolby Színházban tartott díjátadón 24 kategóriában hirdetik ki a győzteseket. A jelölteket január végén jelentették be: a legtöbb jelölést a Joker (11), valamint az 1917, Az ír és a Volt egyszer egy Hollywood (10-10-10) kapta. Az eddigi (Oscar-belépőnek tartott) elismerések alapján úgy tűnik, Sam Mendes I. világháborús eposzának, az 1917-nek van a legtöbb esélye arra, hogy a főbb kategóriákban (legjobb film és rendezés) nyerjen, de még az is előfordulhat, hogy a 6 kategóriában nominált Élősködők meglepetést okoz, s a dél-koreai Pong Dzsunho thrillere lesz az első nem amerikai alkotás, amely elnyeri a legjobb film díját.
Vágólapra másolva!

Tavaly is az volt az Oscar-gála legnagyobb kérdése: sikerül-e nem amerikai filmnek elhoznia az Oscar-gála legfontosabb díját, a legjobb alkotásnak járó aranyszobrot. 2019-ben Alfonso Cuarón Roma című filmje volt esélyes, s bár végül a Zöld könyv lett a legjobb film, a Roma mégis filmtörténelmet írt. Az első mexikói alkotás volt, amely elnyerte az azóta legjobb nemzetközi játékfilmre keresztelt legjobb idegen nyelvű film díját (1961 óta 9 alkalommal jutott mexikói alkotás a kategória jelöltjei közé), miközben további két díjjal növelte az első számú streamingszolgáltató, a filmet gyártó-forgalmazó Netflix ázsióját: a tavalyi gálán Cuarón lett a legjobb rendező és operatőr is.

Idén az Élősködők-nek szurkolhatnak azok, akik szeretnék, hogy az Oscar történetében először ne amerikai alkotás legyen a legjobb film. Nem sokszor fordul elő, hogy idegen nyelvű filmet a legjobb film díjára jelöljenek (ezt megelőzően összesen 11 alkalommal, és 6-szor, hogy mindkét – legjobb film és nemzetközi film – kategóriában), de arra még nem volt példa, hogy idegen nyelvű film (illetve: nemzetközi játékfilm) elnyerje a legjobb film díját.

Ugyanakkor az amerikai szaksajtó, de leginkább az Oscar-előrejelző elismerések alapján nem Pong Dzsunho filmjének, hanem (a 20 éve az Amerikai szépséggel rendezői Oscart nyert) Sam Mendes háborús eposzának áll a zászló, legalábbis a legjobb film, rendezés és operatőr (Roger Deakins) kategóriáiban.

A sűrű atmoszférájú, különleges látványvilágú, látszólag vágás nélkül készült 1917 például idén elnyerte már a legjobb dráma és rendezés Golden Globe-díját, majd az amerikai rendezők (DGA), illetve producerek (PGA) céheinek elismerését, február elején pedig tarolt a "brit Oscaron", a BAFTA-gálán (9 jelölésből 7 díjat kapott).

Az Élősködők ugyanakkor tavaly elnyerte a cannes-i filmfesztivál fődíját, az Arany Pálmát, illetve a legjobb idegen nyelvű film Golden Globe- és BAFTA-díjait, utóbbin pedig a legjobb forgatókönyv elismerésével is kitüntették. Az amerikai szaksajtó épp ezért úgy látja a legjobb nemzetközi film és a legjobb forgatókönyv díja borítékolható a dél-koreai alkotásnak, de a legjobb film díjába nem lesz beleszólása.

Az ír (Robert De Niro) Forrás: Netflix

S ha Pong Dzsunho remek, társadalmi szatírába oltott thrillere nem esélyes az 1917-tel szemben, akkor aligha lehet az a legjobb film kategóriájának további 7 jelöltje – Az aszfalt királyai, Az ír, a Házassági történet, a Jojo Nyuszi, a Kisasszonyok, a Volt egyszer egy Hollywood és a Joker. Legalábbis az eddigi díjak alapján esélyeket latolgató hollywoodi szaksajtó szerint.

Ugyanakkor nem csak az Élősködők írhat történelmet azzal, ha elhozza a fődíjat az 1917 elől.

Ha a Házassági történet vagy Az ír lesz a befutó, akkor az ezeket támogató Netflix először nyer aranyszobrot a legjobb film kategóriájában. A filmipari emancipáció számára ennél izgalmasabb, hogy a Greta Gerwig rendezte Kisasszonyok lehet a második, nő dirigálta mozgókép, ami elnyeri a legjobb film Oscarját – 2009-ben Kathryn Bigelow tarolt A bombák földjén-nel, ráadásul még a rendezői Oscart is sikerült elnyernie. Valamint ott a velencei filmfesztivál fődíját, az Arany Oroszlánt elnyerő Joker, ami a képregényfilmek számára hozhatja el az áhított szakmai elismerést, s nyerhet először a műfaj számára legjobb filmes Oscart.

Ami a rendezői jelöléseket illeti, az egyértelmű favorit Sam Mendes mellett Pong Dzsunho, illetve Todd Phillips (Joker), Martin Scorsese (Az ír) és Quentin Tarantino (Volt egyszer egy Hollywood) is versenyben van – de nincs női jelölt (Gerwig ugyanakkor megérdemelten nyerné a legjobb adaptált forgatókönyv díját), ami miatt természetesen idén is többen tiltakoztak.

Joker (Joaquin Phoenix) Forrás: Intercom

Amire biztos nem tarthat igényt az 1917: azok a színészi díjak (a film színészeit egyetlen kategóriában sem nominálták). Akkora a rajongók általi nyomás az amerikai filmakadémián, hogy szinte biztosnak tűnik Joaquin Phoenix (Joker), valamint Renée Zellweger (Judy) győzelme, ráadásul mindkét főszerep tipikus aranyszobrot érő "átalakulós" alakítás, amivel az eddigi Oscar-előrejelző díjakat a két színész rendre el is nyerte. De az eddigi díjak alapján ugyancsak erős befutónak tűnik Brad Pitt a Volt egyszer egy Hollywood férfi, illetve Laura Dern a Házassági történet női mellékszerepében.

A 92. Oscar-gálát 2020. február 9-én rendezik a Dolby Színházban Los Angelesben, helyi idő szerint 17:00 órától (hazai idő szerint február 10-én 02:00 órától). Kövesse az eseményt élőben az Origón!