Meghalt Jörn Donner

Vágólapra másolva!
Meghalt Jörn Donner finn producer, színész, Finnország egyetlen Oscar-díjas filmese 86 éves korában Helsinkiben - jelentette az STT hírügynökség a család közlése alapján csütörtökön.
Vágólapra másolva!

Jörn Donner 1984-ben kapott Oscar-díjat producerként az Ingmar Bergman rendezte Fanny és Alexander című filmért a legjobb idegen nyelvű film kategóriában.

- mondta a díj átvételekor.

Jörn Donner finn producer, színész Forrás: Wikipedia

Jörn Donner 1933. február 5-én született Helsinkiben svéd anyanyelvű családban. Az 1950-es évek kezdete óta több tucat filmben játszott és producerként közreműködött.

Később ő volt a vezetője a svéd, majd a finn filmintézetnek.

1979-ben a Berlinale zsűrijének tagja volt.

Az 1960-as években Harriet Anderssonnal, Ingmar Bergmann múzsájával élt együtt, aki játszott a Fanny és Alexanderben is. Több kapcsolatából hat gyermeke született.

Donner a finn parlament képviselője is volt, és a finn szociáldemokraták színeiben képviselő volt az Európai Parlamentben is.