A kommunista hatalom azt szólította haza, akivel célja volt

Milyen utak nyíltak meg a nyugatra menekült ötvenhatosok előtt, mennyit ért a magyar menekült Európában és milyen fogadtatásban részesült a tengeren túl? Hogy nyúlt egyesek után a diktatúra, miként épült tovább az állambiztonsági hálózat határainkon kívül, majd hányadik generációban bukkannak elő a visszidensek – mindezekről szó esik Tősér Ádám, Ötvenhatos utak címmel rendezett dokumentumfilmjében. A Hír Televízióban október 23-án bemutatott munkában a befogadott magyarok őszintén vallanak a traumákról, az életen át hordozott feldolgozhatatlan halálfélelemről és arról, hogy aki elment, annak optimális visszaút nem volt.

Nem hősök voltunk, hanem elkeseredett fiatalok, akik úgy érezték, hogy így nem lehet tovább élni. Vagy sikerül valamit változtatni, vagy ha nem, akkor inkább pusztuljunk el

– emlékszik a Zürichbe menekült Kenessey Csaba, Tősér Ádám október 23-án, a Hír Televízióban bemutatott dokumentumfilmjében.

Az Ötvenhatos utak ötven percbe sűríti azokat a vallomásokat, amelyek történetei egyenként önálló filmként is kibonthatóak volnának. Tősér filmje azonban átfogó képet kívánt adni a nyugatra kiáramló magyarok lehetőségeiről, a menekült státuszukat meghatározó politikai, gazdasági tényezőkről.

„Nagyobb ablakot szerettem volna nyitni. Sok apró személyes történeten keresztül bemutatni a menekültek lehetőségeit, a kezdeti bizonytalanságot és nehézségeket ahogy menekültként éltek"- fogalmazott az Origónak a rendező, aki nem először foglalkozik a kommunizmus áldozataival dokumentumfilmben.

Tősér Ádám, az Ötvenhatos utak rendezője Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az egyéni történetek mentén összesen tíz forrásból, köztük Svájcból és Ausztriából kerültek elő Magyarországon még nem látott, a menekült lét viszontagságait megörökítő archív álló- és mozgóképek.

Kuriózum a BBC német nyelvű adása, amely megrendüléssel tudósít a határon szekérrel vagy gyalog érkező, könnyeikkel küzdő magyar tömegekről, akik a határátlépés után a magyar himnuszt énekelték.

Az emberek több hullámban hagyták el hazájukat. A menekültek között nemcsak forradalmárok vagy gazdasági menekültek voltak, de hazatérésre csábító agitátorok, egykori ÁVH-ások és telepített ügynökök is elvegyültek- derül ki az Ötvenhatos utakból.

Milyen fogadtatásban volt része a magyar menekültnek, hogy tekintett rájuk a nyugat?

A dokumentumfilm Kecskés D. András történésszel válaszolja meg e kérdéskört, aki arra mutat rá, hogy a magyar menekült ideális csoportként jelent meg sok európai ország számára, hiszen nagyrészt fiatal, egészséges, jól képzett férfiakról volt szó, és nem számított nagy tömegnek a nyugati világ egészéhez képest.

A vágyott célpontok egyike az Egyesült Államok volt, oda azonban igen szűk rétegnek sikerült kijutnia. Akárcsak az USA, úgy Ausztrália és Kanada sem fogadta be a bármilyen háttérrel rendelkező magyar menekülteket. Előnyben részesítették a mérnököket és az orvosokat. Közben tartottak az értelmiségtől, honnan is tudhatták volna, hogy nem bújik -e köztük meg ügynök, aki később mérnökként ipari titkokat szivárogtathat a Szovjetuniónak.

Tősér Ádám, az Ötvenhatos utak rendezője Fotó: Csudai Sándor - Origo

Belgium kétezer fiatal férfira tartott igényt, nőket ott nem fogadtak szívesen, Angliába bányamunkára lehetett jelentkezni,

Svájc tűnt az európai országok között az ígéret földjének, mely nem válogatott a menekültek közül.

Fiatalokat, időseket, betegeket, sebesülteket egyaránt befogadtak, a pályaudvaron rendszerint svájciak tömegei üdvözölték az érkező magyarokat.

Olyan országban akartam élni, ahol hatszáz éve nem volt háború

- mondja a filmben a diktatúra elől Svájcba jutó Kenessey Csaba.

A magyar menekültek befogadása Svájc önképéhez mai napig hozzá tartozik, máig mintapéldaként említik az oda áramló magyarokat.

A Kádár-rendszer egyfajta szelepként használta a határokat ötvenhatban, hogy azok a tömegek, akik nagyon menni akartak, később ne okozzanak bajt a konszolidációnál vagy a forradalom leverésénél. A forradalmat követően Kádár már minden fórumon azt kommunikálta, hogy várják vissza a haza eltévedt fiait, közben Biszku Béla belügyminiszter, amellett foglalt állást, hogy ne nagyon engedjék vissza a magyar emigránsokat.

Egyeseknek mégis utána nyúlt a hatalom: a cél az volt, hogy jöjjenek vissza a harcokban résztvevők, hogy a későbbi megtorlásban elítélhessék őket. A rendszer olyat nem hozott haza, akivel valami célja nem volt.

Tősér Ádám bizonyos elemeket tudatosan kihagyott a filmből. „Többen meséltek nekünk nyugatról erőszakkal hazahozott emberekről, de én erre semmilyen közvetlen bizonyítékot nem találtam, ezért ez a szál nem is kerülhetett be a filmbe."

Mi a közös az ötvenhatos utakban?

„Akik elindultak, mindent itt hagytak: a családjukat, az otthonukat, a hivatásukat, testvért, szülőt, barátokat és egy szál ruhában új életet kellett kezdeniük. Hogy mire vitték külhonban, mire nem, sok mindenen múlt. Akik el tudták engedni a visszatérés reményét, akik minél hamarabb tudomásul vették, hogy nincs visszaút, talán boldogabb életet éltek" - állapítja meg a rendező. Mint mondja,

Magyarországon szinte minden családnak vannak menekültjei, vagy történetei arról, hogy valaki elindult a családból a boldogabb jövő reményében.

„Ismernünk kell ezeket az utakat, ha a jelenünket ismerni szeretnénk. Ezeknek a szétbomló családoknak ugyanis a mai napig nyoma van az emberekben"- hangsúlyozza Tősér.

Tősér Ádám Fotó: Csudai Sándor - Origo

Az Ausztriába menekült, majd hazatérő, letartóztatása után halálra, majd életfogytiglani börtönre ítélt Wittner Mária nem maradhatott ki Ötvenhatos utak elbeszélőiből:

Meg kell tartani az áldozatokat az emlékezetben és beszélni kell róluk, mert így nem fognak meghalni. Nekem életben kellett maradni, így rendezték fent.

Az Ötvenhatos utak-at elsőként a Hír Televízió műsorán október 23-án láthatjuk (majd 24-én és 25-én, illetve november 1-én is vetítik), de Ausztriában és Svájcban is bemutatják a filmet.

A Hópárduc talpra áll (2011) producere, az Így is épült a szocializmus (2015) és A Zinner (2018) című portréfilm rendezője, Tősér Ádám már dolgozik következő történetén, melyben szintén az emberi sorsok kapják a főszerepet, de nem maradhat ki a történelem sem a filmből.