Elhalasztják az 5. Szlovén Filmnapokat

A gesztenyeerdők meséi
Vágólapra másolva!
Az eredetileg tervezett október 8-10. időponthoz képest hét hónappal később, májusban rendezik meg a Szlovén Filmnapokat a hagyományoknak megfelelően a budapesti Toldi moziban. Az esemény nyitófilmje, a Frenk vagyok című alkotás egyik rendezője, Metod Pevec és egy meglepetésvendég nem tud most Budapestre utazni, az eseményt szervező Szlovén Filmközpont ezért döntött az időpont módosítása mellett. 
Vágólapra másolva!

Májusra tolódik az eredetileg októberre tervezett Szlovén Filmnapok, mert az esemény nyitófilmje, a Frenk vagyok című alkotás egyik rendezője, Metod Pevec és egy meglepetésvendég nem tud most Budapestre utazni.

- magyarázta a döntést Nerina T. Kocjančič, a Szlovén Filmközpont promóciós és forgalmazási vezetője.

A magyar közönség májusban három kortárs szlovén alkotást tekinthet majd meg.

Gregor Božič A gesztenyeerdők meséi című, költői szépségű filmje – mely az idei Szlovén Filmfesztiválon 12 díjat nyert - a második világháború után játszódik, mikor sokan kényszerültek elmenekülni az otthonukból.

Ivo Trajkov és Metod Pevec Frenk vagyok című alkotásában Frank gyűlölt apja után hatalmas összeget örököl. Miközben a gyanús vagyon eredetét kutatja, Frank megtudja, apja ki is volt valójában. Eközben konfliktusba kerül testvérével, a dúsgazdag Brane-nel, akinek felesége, Ines mindvégig Franket szerette.

Végül Damjan Kozole számos nemzetközi fesztivál versenyprogramjában szerepelt Féltestvér című filmjének középpontjában is egy testvérkapcsolat és a múlt feldologázása áll.


Az eseményt a Szlovén Filmközpont, a BudapestFilm Zrt. és a Szlovén Köztársaság budapesti nagykövetségével együttműködve szervezik.