Tyler Rake: A kimenekítés - Pörgős stílusgyakorlat
Tyler Rake: A kimenekítés
Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Csatlakozzon hozzánk közösségi oldalainkon is!
Anthony és Joe Russo a Marvel filmes univerzumának legnagyobb volumenű mozijait rendezték, úgymint az Amerika Kapitány: Polgárháború, illetve az utolsó két Bosszúállók-epizód. A Tyler Rake: A kimenekítés leginkább miattuk kapott figyelmet, ugyanis ők ketten látták el a produceri teendőket, mi több Joe, a forgatókönyv írásában is részt vett. Maradva a Marvel berkein belül, magukkal hozták Thort, becsületes nevén Chris Hemsworth-t, így minden adott volt egy férfiasan tökéletes akciófilmhez.
Bangladesben járunk, ahol az egyik drogkartell vezérének fiát elrabolják. Tyler Rake (Chris Hemsworth) zsoldosként az efféle ügyekre szakosodott, így a busás fizetség reményében, csapatával meg akarja szöktetni a fiút. Ehhez azonban a rivális gengsztereknek is van néhány keresetlen szava.
A kimenekítés esetében kár volt hasonló bravúrra számítani, mint a Russo fivérek blockbustereinél.
Egy szimpla, de színvonalas műfaji filmre azonban mindenképp képes ez a stáb. Manapság ezt sem egyszerű teljesíteni az egy kaptafára épülő zsánermoziknál, de a kaszkadőrből rendezővé avanzsált Sam Hargrave láthatóan nem ma kezdte a szakmát. Stílusán látszik, hogy bőven van hova fejlődnie, de amikor a műfaji sajátosságokat kell csillogtatni, nagyon él a direktor.
A felütés két dologban különbözik a milliószor látott recepttől. A helyszínben, illetve abban, hogy jelen esetben egy drogbáró családtagját kell megmenteni, nem valami fontos kormányemberét. Ez utóbbi teljesen irreleváns az élmény szempontjából, a bangladesi szetting ellenben kiválóan működik. Dakka nyomornegyedeinek világa, az utcák zsúfoltsága, a mocsok, mind egzotikusan izgalmas atmoszférát biztosítanak és feldobják az összképet. Üdítő, hogy nem valamelyik unásig ismert világvárosban járunk, hanem egy kifejezetten ritkán látott környezetben.
Ezt leszámítva A kimenekítés mellőzi az eredetiséget, szinte minden tekintetben. A történet olykor mintha próbálna szólni valamiről, de esélye sincs rá, hogy néhány gondolatmorzsánál többet közöljön. A karakterek sablonosak, hősünk képtelen szabadulni a családi traumától, ezért az erőszakba menekül, noha a szíve kétségtelenül a helyén van. Az őt üldöző ex-kommandósról is kapunk egy afféle gyorstalpalót, de ezek a mellékszálak tulajdonképpen funkciótlanok. Érthető, hogy az alkotók nem akartak a non-stop zúzásra építeni, de a lassabb jelenetek csak megakasztják a tempót, s dramaturgiailag sem hatásosak.
Itt mutatkozik meg Hargrave rendezői tapasztalatlansága, mert hiába próbálkozik tisztességgel, a hiányzó érzelmi csúcspont, netán a teljes mértékben felesleges zárójelenet is azt bizonyítja, hogy inkább abban jeleskedjünk, amiben jók vagyunk. Ez pedig nem más, mint az akció. Minden egyes ökölharc, tűzpárbaj magán viseli a kaszkadőrkoordinátor keze nyomát. Bő fél óra elteltével kapunk egy nagyjából 10-12 perces „vágatlan" üldözést, ami kétségtelenül a film csúcspontja. Az a szintű intenzitás párját ritkítja a műfajban, de szerencsére a többi hasonszőrű jelenet is messze átlag feletti.
Mindezt figyelembe véve A kimenekítés nagyjából azt hozta, amire számítani lehetett. Egy végtelenül egyszerű műfaji filmet, melyben a történet és a karakterek másodhegedűsök a tűz és ökölharcok mellett. Nem váltja meg a világot, számos helyen bele lehet kötni, de a tökössége, keménysége és intenzitása elviszi a hátán. Ha minden modern akciófilmnél ez lenne a minimum színvonal, egy rossz szavunk nem lehetne a zsánerre.