Az SXSW fesztivál 39 filmet mutat be kilenc nap alatt az Amazonon

Vágólapra másolva!
A 2020-as SXSW Film Festival egy majdnem 40 rövid- és nagyjátékfilmet, valamint filmsorozatot mutat be április 27 és május 6 között az Amazon Prime-on. 
Vágólapra másolva!

A kínálat talán legígéretesebb filmje a My Darling Vivian Matt Riddlehoover rendezésében

Az Austinban évente megrendezett South by Southwest filmfesztivált (SXSW) március végén kellett törölni, a szervezők végül online hirdették ki a versenyprogram győzteseit.

A zsűri nagydíját a 22 éves Cooper Raiff mikroköltségvetésből készült vígjátéka, a Shithouse kapta, amely egy egyetemista gólya megpróbáltatásairól szól.

A dokumentumfilmes mezőnyből pedig Katrine Philp munkáját, az An Elephant in the Room-ot díjazták.

A fesztiválon magyar siker is született, Andrasev Nadja Szimbiózis című alkotása a legjobb animációs rövidfilm díját nyerte el, ezzel nevezhetővé vált az Oscar-díjra is, ugyanis a South by Southwest Oscar-kvalifikáló fesztivál, azaz a díjazott film nevezhető az Amerikai Filmakadémia díjára.