A-kategóriás fesztiválon mutatták be Deák Kristóf Foglyok című filmjét

Vágólapra másolva!
Újabb nemzetközi sikert ért el az Oscar-díjas Deák Kristóf: a rendező első televíziós nagyjátékfilmje, a Foglyok nemzetközi premierje a rangos goai filmfesztiválon volt, ahol hatalmas siker fogadta. A film december végén lesz látható a Duna televízióban, teasere már elérhető az interneten.
Vágólapra másolva!

– mondta el a goai premierről Deák Kristóf rendező.

A Filmproducerek Nemzetközi Szövetsége (FIAPF) által A-kategóriásként elismert Indiai Nemzetközi Filmfesztivál mindössze 15 filmet válogatott be a versenyprogramjába.

A Foglyok olyan alkotások között versenyzett, mint például a Narcos című nagy sikerű sorozat főszereplőjének, a brazil Wagner Mourának az első rendezése, vagy az Ezüst Medve-díjas Lótolvajok.

A fesztivál World Panorama szekciójában két további magyar filmet is vetítettek: Bodzsár Márk Drakulics elvtárs című vígjátékát, illetve Ujj-Mészáros Károly X – A rendszerből törölve című thrillerjét.

Az Oscar-díjas magyar rendező új filmjének forgatásán jártunk

Az Oscar-díjas Mindenki rendezője, Deák Kristóf egész estés tévéfilmet forgat Szamosi Zsófiával, Fekete Ernővel és Sodró Elizával a főbb szerepekben. Az igaz történeten alapuló Foglyok az ötvenes évek elején játszódik Budapesten: egy család életébe két ÁVO-s alakjában betoppan a hatalom, és innentől kezdve nemcsak ők nem hagyhatják el a lakást, de minden érkező rokon és ismerős is fogságba esik.

A Foglyok-at az alkotók közül a rendező, Deák Kristóf, Csillag Mano vágó, a film egyik producere, Dreissiger László, Szamosi Zsófia színésznő, Molnár Levente színész, valamint Vörös András forgatókönyvíró képviselte a nemzetközi premieren.