Már több mint 50 ezren látták a Kádár-kori vámpíros vígjátékot

drakulics elvtárs
Vágólapra másolva!
A Drakulics elvtárs című retró-vámpír -vígjáték október 31-én került a hazai mozikba, s a Filmforgalmazók Egyesülete adatai szerint két hét alatt 53 714-en látták. 
Vágólapra másolva!

A Drakulics elvtárs alkotói közönségtalálkozóval ünneplik az 50 ezres nézőszámot: a nézők november 17-én találkozhatnak a film alkotóival, és kérdezhetnek is tőlük. A film színészei, Nagy Ervin, Nagy Zsolt, Nari Nguyen és Borbély Alexandra, valamint az író-rendező Bodzsár Márk is ott lesz a Cinema City Alleeban november 17-én, vasárnap a 19:30-as vetítésen tartandó közönségtalálkozón, ahol a moderátor, Dudás Viktor filmszakértő segítségével a nézői kérdésekre válaszolva elárulják a film és készítése összes izgalmas titkát.

A heti mozis sikerlista élén egyébként a Múlt karácsony című film landolt, november 7. és 13. között 45 651 nézője volt. Második a Terminátor: Sötét végzet (27 690 néző), míg a harmadik helyre a Midway című második világháborús látványfilm került (26 838 néző).