Vágólapra másolva!
Jim Jarmusch A holtak nem halnak meg című filmjével nyílik meg a 26. Titanic Filmfesztivál, amelyet idén két helyszínen, az Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Francia Intézetben rendeznek meg október 21. és 26. között.
Vágólapra másolva!

"A nagyvászon bűvöletében" - ezt a mottót választotta idén a fesztivál, amelynek programja nemzetközi sztárparádét ígér. Ez mindjárt Jim Jarmusch-sal kezdődik: hagyomány, hogy a rendező új alkotása az elmúlt években mindig a Titanic Fesztiválon volt először látható Magyarországon, így lett A holtak nem halnak meg a fesztivál nyitó filmje.

Az október 22-i magyar gálaesten az elsőfilmes Szőcs Petra Déva című alkotását vetítik az Urániában.

Juliette Binoche és Francois Civil a főszereplői a Szerelemre kattintva című romantikus francia filmnek, amelynek bemutatójára

október 24-én és 26-án a film rendezője, Safy Nebbou is ellátogat.


A közönség megtekinthet néhány részletet is Lichter Péter A horror filozófiája című most készülő filmjéből egy kiegészítő előadás keretében október 21-én 18.00 órától a Francia Intézetben.


A fesztivál 17 alkotást mutat be, és mint az 1993-as induláskor, most sincs szekcióba rendezés, tematikus tagolás vagy verseny.

A programban a dokumentumfilmek, mint az Aretha Franklin csodálatos koncertjét 5 kamerával megörökítő Amazing Grace - a szeretet hangján, a PJ Harvey utazásai inspirálta A Dog Called Money, vagy az öko-filozófiai kérdéseket felvető Állattá válni egy válogatásban szerepelnek az elmúlt hónapok olyan nagy fesztiválsikereivel, mint a finn Aurora és A kutyák nem viselnek nadrágot vagy az 56 jelenetből álló izlandi film, az Echo.

A Titanic az Edward Norton rendezésében és főszereplésével forgatott Árva Brooklyn premier előtti vetítésével zárul október 27-én.


A teljes program a titanicfilmfest.hu honlapon érhető el. A filmekre online is lehet jegyet vásárolni.

A 26. Titanic Filmfesztivál megvalósulását az NKA, Budapest Főváros, a budapesti Francia Intézet, a Finnagora és a Goethe Intézet támogatta.