Tizenöt új magyar nagyjátékfilmet mutatnak be a 19. Filmtettfeszten

Vágólapra másolva!
Dokumentumfilmek és rövidfilmek mellett tizenöt nagyjátékfilmet tekinthet meg a 19. Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle közönsége október 2. és 6. között. 
Vágólapra másolva!

A vetítéseket tizenöt városban lehet követni, hárommal több helyszínen, mint tavaly, hiszen Nagykároly, Nagyszalonta és Szamosújvár is csatlakozott a seregszemléhez. További helyszín lesz Arad, Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Kézdivásárhely, Kolozsvár, Kovászna, Nagyszeben, Nagyvárad, Szatmárnémeti, Sepsiszentgyörgy, Székelyudvarhely és Temesvár. Több helyszínen közönségtalálkozók, gyerekeknek szóló műhelyek, Kolozsváron szakmai kerekasztal-beszélgetések és egyéb rendezvények is lesznek.

A seregszemle kolozsvári megnyitóján a közönség az erdélyi származású Szőcs Petra Déva című filmjét láthatja, amelyet Erdélyben forgattak és bemutattak a velencei filmfesztiválon is.


Országos premierként vetítenek több dokumentumfilmet, így az Anna and the Barbies együttesről szóló Álmatlan-t, Porkoláb Norbert rendezését, valamint a magyar könnyűzene fellegvárának titkait kutató, Lévai Balázs által rendezett Pécsi szál-at. Ugyancsak először láthatja a romániai közönség az ukrán-orosz fegyveres konfliktus magánéleti lecsapódásait vizsgáló, Csuja László rendezte Kilenc hónap háború-t, valamint Széfeddin Sefket bej Kolozsvártól Kairóig, a transzszilvanizmustól az egyiptomi filmművészet csúcsáig ívelő életútját bemutató Sefket rejtély-t, amelynek rendezője Maksay Ágnes.

A friss magyar filmek között lesznek kortárs társadalmi jelenségeket vizsgáló drámák, ilyen a Szilágyi Zsófia rendezte Egy nap, a Nagypál Orsi által jegyzett Nyitva, valamint Schwechtje Mihály Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) című filmje.

A közönség láthat fordulatos bűnügyi történeteket is, például Pálfi György Az Úr hangja című filmjét, Ujj Mészáros Károly X - A rendszerből törölve című moziját vagy Milorad Krstic animációs thrillerét, a Ruben Brandt, a gyűjtő-t. Az elgondolkodtató vígjátékok sem hiányoznak a seregszemléről, ilyen a Goda Krisztina rendezte BÚÉK, de bemutatják a Magyarország jelenéről szubjektív látleletet nyújtó, Reisz Gábor által rendezett Rossz versek-et is. A közönség láthatja Nemes Jeles László Napszállta című filmjét is.

A szervezők az idén is bemutatják a közelmúltban készült legjobb magyar rövidfilmeket, a Filmgalopp versenyben pedig erdélyi alkotók dokumentumfilmjei indulnak a Sárga Csikó Díjért.

A kolozsvári Művész moziban egyebek mellett megtekinthető a rendszerváltás utáni első erdélyi magyar nagyjátékfilm, a Kínai védelem, valamint A tanú, amelynek az eredeti, cenzúrázatlan változatát láthatják az érdeklődők. A gyerekeket két filmklasszikussal, a Macskafogó-val és a Vízipók-csodapók-kal várják, emellett Kolozsváron mozgóképes játékokat próbálhatnak ki, Nagyváradon és Csíkszeredában pedig animációs műhelyen vehetnek részt.