Decemberben érkezik az új magyar romantikus vígjáték Tenki Rékával

Mimi filmforgatás Tenki Réka A Mimi című film forgatásának sajtónapja a pasaréti téri templomban
Tenki Réka és Básti Juli a forgatáson
Vágólapra másolva!
A Tenki Réka, Mészáros Béla és Básti Juli főszereplésével készült Seveled című romantikus vígjáték december 5-én érkezik a mozikba. A Poligamy és Coming Out című filmeket is jegyző Orosz Dénes új, legszélesebb közönségnek szóló komédiája a mai fiatalok párkapcsolati vívódásait dolgozza fel a rendezőre jellemző humoros, könnyed formában. A film forgatásáról itt írtunk. 
Vágólapra másolva!

A Seveled történetének középpontjában Gergő (Mészáros Béla) áll, akinek súlyos szívbeteg édesanyja, Emma néni (Básti Juli) halálos ágyán csak egy dologra vágyik: egy unokára. Hogy boldoggá tegye a mama utolsó óráit, Gergő beviszi hozzá az ex-sztriptíztáncos, öthónapos terhes szomszédját, Sacit (Tenki Réka), és azt hazudják, hogy a lány az ő gyerekét hordja a szíve alatt. A történet akkor kezd bonyolódni, amikor az anyuka hirtelen gyógyulni kezd, a fiataloknak pedig tovább kell játszaniuk a szerelmespárt.

– árulta el Tenki Réka.

Tenki Réka és Básti Juli a forgatáson Fotó: Polyak Attila - Origo

Rékával ellentétben Mészáros Béla az általa megformált karaktert jóval közelebb érezte magához.

– jellemezte szerepét a színész.

A film humoros formában dolgozza fel a mai fiatalokat leggyakrabban érintő kérdéseket: a szülőkről való leválás, a párkeresés és a gyermekvállalás nehézségei mind olyan témák, melyekkel találkozhatunk a vígjátékban.

– hangsúlyozta Orosz Dénes.

A rendező a legjobb magyar színészek több generációját hívta meg a film mellékszerepeire is. Bodrogi Gyula, Cserhalmi György, Mátray László, Mészáros Máté, Molnár Áron, Ónodi Eszter, Pogány Judit és Rezes Judit is látható lesz a romantikus vígjátékban.