Sok bevételt hozott az Az - Második fejezet, de nem annyit, mint az elődje

Az: Második fejezet
Vágólapra másolva!
Erősen, 91 millió dollárra becsült bevétellel indított az Az - Második fejezet című amerikai horrorfilm az észak-amerikai mozikban, de nem annyira erősen, mint elődje, a 2017-es Az, amelyre 123,4 millió dollár értékben váltottak jegyet forgalmazása első hétvégéjén.
Vágólapra másolva!

A folytatás így is minden idők második legnagyobb nyitóhétvégi bevételét produkálta a horrorfilmek történetében, és ugyancsak a második legnagyobb premierhétvégi bevételt hozta a szeptemberi hónapok történetében.

Az Az - Második fejezet volt az egyetlen jelentősebb premier a hétvégén.

Az: Második fejezet Forrás: InterCom

Az utánjátszott filmek közül a Támadás a Fehér Ház ellen 3. - A védangyal bukása című akciófilm hat, a Jó srácok című vígjáték pedig 5,4 millió dollár értékben csalogatott nézőket a mozikba.