Vágólapra másolva!
Megérkezett az első trailer A létezés eufóriája című dokumentumfilmhez, ami elnyerte a Locarnói Nemzetközi Filmfesztivál Kritikusok Hete nagydíját és a Szarajevó Filmfesztivál emberi jogi díját.
Vágólapra másolva!

A Tünet Együttes Szabó Réka rendezésében 2015-ben mutatta be a Sóvirág című előadást a Vígszínház Házi Színpadán, Cuhorka Emesével és a 90 éves Fahidi Évával a főszerepben. Az előadás azóta is repertoáron van, sőt Bécsben, Szabadkán és Berlinben is játszották.

Szabó Réka A létezés eufóriája című egészestés dokumentumfilmje az előadás próbafolyamatát követi végig

A film szeptember 12-én érkezik a magyar mozikba.