A Disney többet keresett filmjeivel a nyáron, mint egész Hollywood

oroszlánkirály 2019
Vágólapra másolva!
Az idei nyár hollywoodi mozis bevételei két százalékkal elmaradtak a tavalyitól Észak-Amerikában. A Disney viszont jól zárta a vakációs moziszezont: egymagában többet keresett filmjeivel, mint az összes többi nagy hollywoodi mozistúdió, amire még nem volt példa.
Vágólapra másolva!

A nyári hollywoodi moziszezon május első vasárnapjától szeptember első hétfőjéig, azaz hagyományosan a munka ünnepéig tart Amerikában. A Disney idén ebben az időszakban 2,2 milliárd dolláros (663 milliárd forintos) észak-amerikai jegyeladással abszolút győztesként emelkedett ki a stúdiók közül. A globális forgalmazási adatok szerint a Disney öt filmje is átlépte az egymilliárd dolláros (301 milliárd forintos) bevételt a nyáron.

Az oroszlánkirály 1,56 milliárd dolláros (470 milliárd forintos) jegyeladásnál tart világszerte.

A Bosszúállók: Végjáték ugyan április végén debütált a filmvásznakon, de forgalmazása a nyári szezonnal együtt összesen 2,8 milliárd dollárt (844 milliárd forintot) hozott a stúdiónak. Emellett a Toy Story 4. és az Aladdin is könnyedén megugrotta az egymilliárd dolláros jegyeladási küszöböt.
Az egyetlen nem Disney produkció, amely negyedikként felkerült a nyári kasszasiker toplistára, a Sony Pókember: Idegenben című képregényfilmje volt, de az is a Disney Marvel Stúdiójában készült.

Az oroszlánkirály Forrás: Fórum Hungary

A Disney az elmúlt négy évben piacvezető lett Hollywoodban az olyan nagyszabású beruházásainak köszönhetően, mint a Lucasfilm, a Pixar, a Marvel és legutóbb a 20th Century Fox megvásárlása. A stúdió ezzel a stratégiával jelentős intellektuális tulajdonra tett szert, ami komoly előny a jelenlegi, erősen a folytatásokra koncentráló mozis világban.

A tízes kasszasikerlistán egyetlen eredeti film szerepel: Quentin Tarantino Volt egyszer egy Hollywood című "hollywoodi szerelmeslevele", amely 130,8 millió dolláros (40 milliárd forintos) észak-amerikai bevételnél tart, nem is szólva a jelentős nemzetközi jegyeladásokról.


A filmet forgalmazó Sony a Tarantino-mozi és a Pókember segítségével 2006 óta a legjobb nyarát zárta, de még így is messze elmaradva a Disney mögött érte el a toplista második helyét. Paul Dergarabedian iparági elemző szerint a Disney túlsúlya nyilván feszültségforrás a filmiparban, a stúdiók ennek megfelelően a Disneyhez igazítják a stratégiájukat, mert nem tehetnek mást.

- fűzte hozzá. Ezt mutatja a Lionsgate nyári sikere: a stúdió Támadás a Fehér Ház ellen 3. - A védangyal bukása és John Wick: 3. felvonás - Parabellum című filmjei is nagy kasszasikerek lettek, az utóbbi 170,9 millió dolláros (52 milliárd forintos) észak-amerikai jegybevételt ért el. David Spitz, a Lionsgate észak-amerikai forgalmazási elnöke hangsúlyozta, hogy


Dergarabedian arra is rámutatott, hogy a nyári moziszezon már kissé megváltozott: a stúdiók sokkal szabadabban szórják szét filmjeik bemutatását az egész évre. Hozzáfűzte, hogy a Bosszúállók: Végjáték összbevételével együtt azért a nyári moziszezon számai is sokkal szebbek. A mozis adatokat közlő Comscore szerint a tavalyi év hasonló időszakához képest az idei mozis jegyeladások 6,3 százalékkal alacsonyabbak voltak Észak-Amerikában. Az infláció és a jegyárak emelkedésének kiszűrésével az is megállapítható, hogy 1992 óta nem volt még ilyen alacsonyan a nyári mozis jegyárbevétel.