Miskolcon mutatkozik be az Oscar-díjas Deák Kristóf ÁVÓ-s filmje

Jelenetkép a filmből
Vágólapra másolva!
A 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál idei zsűrielnöke a Locarnoi Filmfesztiválon Ezüst Leopárd-díjat nyert, világhírű Denis Côté. A kanadai rendező mellett többek között Müller Péter Sziámi is helyet kapott a zsűriben. A fesztivál Kitekintő szekciójában olyan filmcsemegéket láthat a közönség Miskolcon, mint a Cannes-ban Arany Pálmát nyert Élősködők, de itt debütál az Oscar-díjas Deák Kristóf Foglyok című új, egész estés filmje is, aminek forgatásáról itt írtunk.
Vágólapra másolva!

A CineFest nemzetközi zsűrijét idén Denis Côté vezeti. A számos díjat, köztük a Locarnói Filmfesztivál Ezüst Leopárdját és a Berlinale Alfred Bauer-díját elnyert művész filmjeiből a fesztivál a Kitekintő szekcióban retrospektív sorozatot is szervez.

A programban Denis Côté három filmje szerepel: A bársonyos bőr, a Szellemvárosi antológia és a Wilcox.

A CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál idei nemzetközi zsűrijének magyar tagjai a Mindenki című kisjátékfilmért 2016-ban Oscar-díjat nyert Deák Kristóf; a Sziget Fesztivál és a Bartók Plusz operafesztivál egyik alapítójaként, előadóként, rendezőként és dalszövegíróként is jól ismert Müller Péter Sziámi és a nagysikerű Szürke senkik című filmet rendező és az Ostrom című kisjátékfilmmel Diák Oscar-díjat nyert Kovács István.

Denis Co^te´ Forrás: Gerhard Kassner

A CineFest nemzetközi zsűrijében helyet kapott a tbiliszi Filmművészeti Egyetem dékánja és az Abasha Filmfesztivál igazgatója, Zviad Dolidze; a tavalyi CineFesten az Ok-okozat című filmért Zukor-díjat nyert Darko Stante; a sokszoros díjnyertes kínai játékfilm- és tv-rendező, Zheng Dasheng; a Golden Globe-díjakat odaítélő testület, a Hollywood Foreign Press Association osztrák tagja, Barbara Gasser és Dennis Washington, aki olyan fontos hollywoodi filmek díszlettervezője volt, mint a Dante pokla, vagy Alexander Payne remeke, a 2012-ben a CineFesten is nagy sikerrel bemutatott Nebraska.

A 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál Kitekintő szekciója idén is különleges alkotásokat kínál.

Jelenetkép a filmből Forrás: Foglyok

Denis Côté zsűrielnök három filmjén kívül nagy várakozás övezi a dél-koreai rendező, Bong Joon-ho Élősködők című filmjét, amely Cannes-ban elnyerte a fesztivál fődíját, az Arany Pálmát. A CineFest Kitekintő szekcióban a világon először láthatja a közönség az Oscar-díjas Deák Kristóf játékfilmjét. A Foglyok című film egy hihetetlen, de igaz történet, az egyetlen hazai alkotás a programban.