Ilyenek voltak a kolumbiai polgárháború borzalmai a kamaszok szemszögéből - videó

Vágólapra másolva!
A miskolci CineFest nemzetközi filmfesztivál (szeptember 13-21.) versenyszekciójában lesz először látható a hazai közönség számára a Monos című film, ami aztán október 31-én kerül moziforgalmazásba. A filmnek már a magyar előzetese is látható. 
Vágólapra másolva!

Alejandro Landes (Porfirio, Cocalero) harmadik nagyjátékfilmje a Sundance Filmfesztiválon robbant be a zsűri különdíjával. A hivatalos szinopszisa szerint

A frontvonalak gyors mozgása nyomán azonban könnyűnek hitt, paradicsomi küldetésük pokoljárásba fordul, és nemcsak a feladat teljesítése, de az életük is veszélybe sodródik.