Két Oscar-díjas rendező versenyez a miskolci CineFesten

Vágólapra másolva!
A 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon idén először versenyeznek egészestés kreatív dokumentumfilmek, a CineDocs nevű új szekcióban. A CineFest nemzetközi trendekre reagálva hozta létrehozta az új szekciót, amelyben 11 hazai és nemzetközi alkotás szerepel.
Vágólapra másolva!

A 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál CineDocs szekcióját - a fesztivál közleménye szerint - szuperprodukciók gazdagítják.

Ron Howard Pavarotti című életrajzi dokumentumfilmje - a közlemény szerint -

Asif Kapadia Diego Maradona című filmje is egy világsztárt hoz testközelbe. A korábbi oknyomozó, igazságfeltáró filmjeiről (Senna, Az Amy Winehouse sztori) ismert Oscar-díjas rendező a portréfilmjében nem udvariaskodik, mindent megmutat.

Először látható Magyarországon, a CineFesten a cannes-i díjazott Chris, a svájci című kreatív dokumentumfilm, amely Anja Kofmel alkotása. A délszláv háború idején rejtélyes körülmények között vesztette életét a svájci haditudósító, Christian Würtenberg. Anja Kofmel húsz évvel később döntött úgy, hogy megpróbálja kinyomozni, mi is történt valójában.

A 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál CineDocs szekcióban három magyar film is szerepel.

A fesztiválon mutatkozik be az magyar HBO új, saját gyártású dokumentumfilmje, a Csillagfény távolság, Bársony Katalin alkotása, amely a hazai és nemzetközi jazz világába kalauzolja a nézőket. Balázs József, a film főszereplője egy visszahúzódó zeneszerző, aki zongorajátékában leveti gátlásait és utat enged csillogó tehetségének. A zenészcsaládban felnőtt Balázs József egyedülálló érzékkel ötvözi a roma zenei hagyományokat a kortárs jazz műfajával. Az új hangzásvilágra Tim Ries, a Rolling Stones legendás szaxofonosa is felfigyel, akivel közös munkába kezdenek. A dokumentumfilm főszereplője arról álmodik, hogy a lehetőségek földjén, a jazz hazájában, Amerikában is felfedezik.

Lerner János dokumentumfilmje, a Vadonvilág – gróf Széchenyi Zsigmond nyomában is a CineFest CineDocs programjában versenyez. A dokumentumfilm címszereplője, gróf Széchenyi Zsigmond a magyar vadászati kultúra kimagasló alakja, utazó, író, a Széchenyi család leszármazottja. A gróf 1964 januárjában feleségével együtt trófeagyűjtő expedíción vett részt Kenyában, hogy kiegészítse az 1956-os forradalom idején megsemmisült múzeumi állattár anyagát. A Vadonvilág

A 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon lesz a világpremierje a Kossuth-díjas Almási Tamás Folyékony arany című egészestés dokumentumfilmjének. Az első magyar borról szóló mozifilm a tokaj-hegyaljai borvidék elkötelezett borászait, és a tokaji aszút mutatja be a közönségnek. Három elszánt hős - Szepsy István egy neves magyar borászfamília sarja, Bacsó András a Tokaj Oremus Szőlőbirtok vezetője, Alkonyi László a borászatba beleszerető hajdani bróker -, akiket közös szenvedélyük hozott össze: elkészíteni a nagy magyar bort, amely visszatérhet a világ legigényesebb asztalaira.

A CineDocs szekcióban szereplő tudományos versenyfilmek a mesterséges intelligenciát és a holdutazást helyezték középpontba.

A Szia AI! – Szerelem a jövőből című kreatív dokumentumfilmben Isa Willinger rendező

Veronika Janatková alkotása, a Jegy a Holdra

A rendező nagypapája egyike annak a 100.000 fős klubnak, akik a '60-as évek végén felkerültek a Holdutazás várólistájára. A Jegy a Holdra bemutatja a még mai is élő jelentkezők személyes történeteit, a korszak jellemzőit.

A locarnói világpremier után érkezik Miskolcra a Space Dogs című alkotás, Elsa Kremser és Levin Peter dokumentumfilmje. Lajka egyszerű, szovjet kóbor kutyaként lézengett, amíg ki nem választották a megtisztelő feladatra, hogy ő legyen az első élőlény az űrben a Szputnyik-2 műhold fedélzetén. Bár a kalandot nem élte túl, Moszkvában ma is tartja magát a legenda, hogy a szelleme visszajár, és időről időre a város utcáin kísért.

A dokumentumfilmet a rendezők is elkísérik Miskolcra.